Visszakaptuk a palotát!

A németországi Altöttingben ért a hír, hogy a bukaresti legfelsőbb bíróság visszavonhatatlanul és megfellebbezhetetlenül visszaadta a püspöki palota használati jogát is (1963-ban kikényszerítették az átadását).

Emlékszem a palota eredeti állapotára, berendezésére teljes pompájában, mert 1942-ben hittantanárunk, Babics László, végigvezetett ott bennünket, mint a Szent László Gimnázium diákjait. Amint Várad 81. püspöke lettem, egyik fő célomként a palota visszaszerzését tűztem ki. Ennek érdekében mindent bevetettem Istennél és embereknél. Nyolc év türelme és áldozata kellett hozzá, plusz vagy 300 000 000 lej költség. A sok csalódás után Isten és emberek is hozzásegítettek a teljes jogú birtokláshoz. Ezért mindenkinek köszönetet mondok.

Istennek még Altöttingben július 10-én, az ottani gyönyörű katedrálisban hálaadó misével köszöntem meg segítségét

Az embereknek is sokkal tartozom, mert sok jóindulattal találkoztam a szélsőséges gonoszok mellett. Utóbbiaknak azt kívánom, hogy ne tudja ezt be nekik Isten bűnül!

Köszönettel tartozom azon négy ügyvédünknek, akik peres ügyeinket hivatalosan képviselték. Sajnos, kettő meghalt: dr. Margócsy László és Lencar Gavril. Derekasan védték ügyünket! Sárközi Lajos is alaposan beledolgozta magát az ügybe. Sajnos, komoly operáción esett át, nem vállalhatta tovább a Bukarestbe való utazás nehézségeit. A legutóbbi két tárgyaláson ügyünk képviseletét kérésemre dr. Frunda György szenátor vállalta, mint gyakorló ügyvéd és sok nehéz ügy védője. Külön értékelem, hogy kérte, magam is legyek jelen ezen két utóbbi tárgyaláson. Tanúja lehettem sziporkázó beszédének, amelyben megértette a három bíróval, hogy itt nem politikai, hanem mélyen erkölcsi döntésről van szó, amely minden jogi döntés sarkköve és amelyet az Európai Unió joggyakorlatában is megkövetelnek. Úgy ítélem meg, hogy bár sok nehéz ügyet védett eredményesen, harmincéves ügyvédi pályájára ezen palotaper megnyerése tette fel a koronát.

Hálatelten kell köszönetet mon- danom az ügyünket felvállaló RMDSZ országos vezetőinek, a megyei tanácsnak, a nagyváradi polgármesteri hivatalnak és mindazoknak, akik egy évvel ezelőtt a múzeum igazgatójával, dr. Aurel Chiriackal kötött protokollumot elősegítették. Mindezek bölcs viszonyulása elősegítette, hogy nyolc év után a legfelsőbb bíróság igazságos döntése értelmében teljes jogú, törvényes birtokosai lehetünk püspöki palotánknak.

Kiemelten mondok köszönetet a magyar történelmi egyházak püspökeinek, akik eljöttek tüntetni velünk palotánk visszaszerzése érdekében, és együtt imádkoztunk ezért. Tőkés László püspök úr külön is eljött egy alkalommal.

S végezetül köszönet mind a más vallásfelekezetek, mind a saját papjainknak, a hívek százainak minden felekezetből és saját híveinknek, akik fáradhatatlanul eljöttek imádkozni palotánk elé, Biharról, Margittáról a református lelkész és a hívek szervezetten jöttek el. Mindez párhuzamba vonható azzal a bihari-váradi kiállással, amellyel a Körös-parti Szent László templomot védték meg annak idején a lebontástól.

Az írott és elektronikus sajtónak is megköszönöm együttérzését, tudósítását, amellyel ügyünket előbbre vitték.

Köszönetet mondok mindezért világegyházunk, egyházmegyénk s a magam nevében. Isten elég hatalmas ahhoz, hogy lelki és evilági nemes javakkal is jutalmazza mindezt. őt kérem erre!

Tempfli József váradi megyéspüspök