Orgonakoncertet adtak Nagyvárad-Szöllősön

 

Diligo, ergo sono – Szeretek, tehát zenélek

 

Ritkaságszámba menő műsorral, valóságos zenei csemegével lepte meg közönségét Józsa Domokos, a Váradszöllősi Katolikus Plébániatemplom kántor-orgonistája. A szeptember 23-án, pénteken este 19 órakor megtartott orgonakoncert műsorát Domenico Zipoli (1688 – 1726) Sonate d’Intavolatura per Organo e Cimbalo (1716) című gyűjteményének teljes anyaga képezte, kiadásának 300. évfordulója alkalmából. A szűk szakmai körökben sem igazán ismert itáliai zeneszerző-orgonista életéről és munkásságáról bőséges tájékoztatót adott Józsa Domokos koncert előtti ismertetője mellett a műsorfüzet is Luigi Ferdinando Tagliavini  olasz zenetörténész szövegével, melyet Micaci Cristian, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség pasztorális referense fordított. A toscanai Pratoban, sokgyermekes szegény családban született, mindössze 38 évet megélt zeneszerző mesterei között a korszak legnagyobbjai szerepelnek, mint például Alessandro Scarlatti vagy Bernardo Pasquini (ünnepelt opera- és oratóriumszerzők). A kitartó és szorgalmas Zipoli előtt ígéretes zenészpálya lehetősége nyílik: a jezsuita rend római templomában, az Il Gesúban kap orgonista állást. A Sonate d’Intavolatura... Európa-szerte ismertté teszi. Ennek ellenére, kiadásának évében, feladva addigi ambícióit, belép a jezsuitákhoz és Latin Amerikába, Paraguayba megy misszionálni. Cordobaban tölti noviciátusát és végzi teológiai tanulmányait, de püspök hiányában várnia kell a szentelésre. Amikor végre sor kerülne pappá szentelésére, meghal (egyesek szerint a szentelés előestéjén)! A Sonate d’Intavolatura per Organo e Cimbalo című gyűjtemény az itáliai barokk orgonairodalom tipikus darabjait tartalmazza, melyek – szemben a kortárs német orgonamuzsikával – nagymértékben kötődnek a liturgiához, mondhatni a liturgia a létkeretük, hiszen annak cselekményeit (felajánlás, Úrfelmutatás, stb.) kísérik. Amint azt Józsa Domokos ismertetőjében külön kihangsúlyozta, a hagyományos (ún. tridenti) rítusú mise a mainál sokkal több teret adott a liturgikus orgonajátéknak, innen ered az olasz barokk orgonamuzsika hangvétele. Domenico Zipoli mesterségbeli tudását éppúgy, mint ihletettségét ékesen bizonyítja ezen követelményeknek való messzemenő megfelelés: darabjai bensőségesek, szemlélődőek (és nem annyira szemléltetőek!), áhítatot keltőek. Ennek ellenére széles érzelmi skálán mozognak: sok esetben magávalragadó szenvedélyesség szólal meg bennük. A kísérendő cselekmény behatárolt időkeretéből kifolyólag, a gyűjtemény darabjai tömörek, rövid lélegzetvételűek. A kor zenei „szókincsének” bevett, már-már közhelyes készletét használják, viszont távolról sem közhelyszerűek a megfogalmazásai: a közérthetőségen túl, nagyon kifinomultak. Így a Józsa Domokos által felemlített, a manapság annyira hiányolt erény – a mélységes szakmai alázat – mellé, a hallottak alapján azért még odasorolnám a jó értelemben vett öntudatos rutinosságot is! Egy további „tartózkodásra késztető” tényező, maga a hangszer. A római Il Gesú templomban Zipolinak egy 15 regiszteres Hermans orgona állt rendelkezésére, egyetlen pedál-regiszterrel (Subbas 16’). Így a gyűjtemény voltaképpen manualiter (kézzel játszandó) darabokat tartalmaz, a pedál-regiszter szerepe szinte csak a hosszú orgonapontokra és a darabzáró kadenciák basszus szólamának megerősítésére korlátozódik. A nyitótétel, egy ötszakaszos d moll Toccata után, a gyűjtemény első tömbjét öt, egyenként négy tételből és Canzonaból álló, Versonak (versnek) titulált darab sorozata képezi. A koncert utáni beszélgetés során Józsa Domokos annak a véleményének adott hangot, hogy ezek a versók a vesperás (esti dicséret) Magnificatjának alternatim (kar és orgona váltakozásával történő) előadására engednek következtetni, hiszen a versók négy tétele éppen beleillik a Magnificat nyolc versének ilyen gyakorlatú imádkozásába. Ennek a feltételezésnek a helyességére utal a négy tétel rövidsége is: mindegyik épp egy lélegzetvételnyi fugetta. A záró Canzona, mely mind az öt esetben egy szép mívű, jól kidolgozott fuga, talán az antifónának felel meg? A gyűjtemény második tömbjében szereplő darabok címe már világosan utal liturgikus rendeltetésükre. A felhangzó darabok sorrendben: All’ Elevazione I. (Úrfelmutatásra), Al post Communio (Áldozás utánra), All’ Elevazione II és All’ Offertorio (Felajánlásra). A gyűjtemény záródarabja egy 12/8-os idilli hangvételű Pastorale. Józsa Domokos jó ízléssel, és korhűen (értem itt: az Il Gesú hangszeréről szerzett értesüléseinek megfelelően) szólaltatta meg a darabokat. A bő egyórás koncert mellőzött minden harsány megnyilvánulást. A visszafogottságnak ez a felvállalása jelenthette az előadás nehézségét is, melynek Józsa Domokos igen jól megfelelt, hiszen a „szerény” muzsika is teljes előadói eszköztárat igényel... Szépen kidomborította a kontrasztokat, jó érzékkel „színezett”, kitűnően vette fel és vitte végig a tempókat. Agogikája a kellő helyeken jön lendületbe és ugyanígy csillapodik is le. Teret biztosít a hangzatoknak, szép ívekben fogalmazza meg a dallamokat. Szokásához híven ismét egy érett, jól elgondolt és felépített előadás élményével tett bennünket gazdagabbá, bizonyítva a címben szereplő Descartes-parafrázis érvényét: Diligo, ergo sono! – Szeretek, tehát zenélek!

 

Schneider Arnold