Zenei est volt a váradszöllősi templomban

 

Orgonakoncert-sorozat vette kezdetét 2016. május 8-án, vasárnap este, melyet a Nagyváradi Római Katolikus Püspökég és a Váradszöllősi Római Katolikus Plébánia szervez közösen Váradszöllősi Zenei Estekcímmel. Amint azt Józsa Domokos, a plébániatemplom kántor-orgonistája, az est házigazdája bevezetőjében elmondta, a koncertsorozatot két részben fogják megtartani: május és október – a Szűzanya tiszteletére hagyományosan szentelt két hónap vasárnapjain, minden alkalommal 19 órai kezdettel. E spirituális, lelki töltet mellett a szervezők szándéka az orgonamuzsika népszerűsítése, hiszen a hangszerek királynője talán a legkevésbé hozzáférhető és hallgatható a megszokott hangszerek között. Ráadásul a váradszöllősi római katolikus Isten-házában adott egy – a környéken, sőt országos viszonylatban is – egyedülálló és kimagasló minőségű, új építésű, 25 regiszteres barokk orgona, valamint egy ideális akusztikájú liturgikus tér, mely valóságosan hívogatja úgy az orgona kiváló előadóművészeit, mint a legmagasabb minőségre jogosan igényt tartó zenekedvelő hallgatóságot. Az elmúlt vasárnap este minden feltétele megvolt a kimagasló zenei élménynek, hiszen az orgonához a koncert-sorozat első meghívott előadóművészeként a bukaresti Marcel Octav Costea ült. Hivatását a bukaresti Szent József Székesegyházban kezdte 1987-ben zenei igazgatóként és orgonistaként, majd 1992-től a Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetemen tanít többek között gregorián szemiológiát és paleográfiát. 2005-ben itt szerezte zenedoktori titulusát is A váltakozó – antifonális és responzoriális – éneklés aspektusai a római és bizánci Egyházban címet viselő disszertációjával. Számos országban koncertezett (Románián kivül Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, Ausztriában, Németországban, Belgiumban és Izraelben is). Emellett zeneszerzőként is tevékenykedik: film- és színpadi zene mellett komponál kamarazenét, és – természetesen, amint azt a koncert ráadásában hallhattuk – orgonamuzsikát is. A vasárnap esti hangversenyen előadónk a barokk orgonairodalom remekeiből nyújtott át egy csokorra valót a templomot nagyjából félig megtöltő hallgatóságnak. A figyelemre méltó válogatás által teljes kereszt- és hosszmetszetét kaptunk mindannak amit e korszakban (a 17. század elejétől a 18. század közepéig) német és itáliai vidékeken komponáltak orgonára. Elsőként részletek csendültek fel Girolamo Frescobaldi (1583 – 1643) Messa della Madonna (A Madonna miséje) című alkotásából, melyet Costea a Szűzanya tiszteletére iktatott a műsorba. Ezzel a darabbal egy régi, főleg Rómában honos liturgikus gyakorlatot elevenített fel a szó szoros értelmében, melyben egy mise tételeit (alternatim) ének és orgona váltakozásával adták elő. Így, a szóban forgó IX. gregorián mise Kyrie tételének dallamát Costea saját maga el is énekelte, majd hozzáfűzte a dallamot feldolgozó orgonatételt. A felhangzó részletek: Introitus (Toccata) Kyrie, Christe, Kyrie, Canzona dopo l’Epistola. Következett Johann Pachelbel (1653 – 1706) Partita über Was Gott tut, das ist wohlgetan (Partita: Amit az Úr megalkot, jól van dallamára) című variációsorozat, mely által egy főleg északi (angolszász) területeken honos műfaj mesteri példájában gyönyörködhettünk. Már a reneszánszkori angol virginalistáknál, avagy az orgonairodalomban a szintén reneszánszkori holland Jan Pietersszoon Sweelincknél divatba jött, hogy egy-egy táncdalt, vagy vallásos-, esetleg népdalt, nagy hangszeres virtuozitást igénylő változatok sorozatán át dolgozzanak fel. Ezt a hagyományt követve a Bach-példakép német Pachelbel egy kompozíciós leleményekben és kifinomult karakterváltásokban sziporkázó 9 változatos sorozatot adott a mű címében szereplő koráldallamhoz. A széles közönség számára talán kevéssé ismert Domenico Zipoli (1688 – 1726) neve, aki jezsuita szerzetesként volt korának jeles orgonistája Rómában, majd Sevillaban, míg végül misszióval Dél-Amerikába vándorolt és itt is halt meg, röviddel pappászentelése előtt. Az 1716-os keltezésű Sonata d’Intavolatura per Organo e Cimbalo című alkotásából a Canzona in g című részletet hallgathattuk meg, melynek két, fugato-szerű tétele sajátos, könnyed hangzásvilágával szintén mesterien illeszkedett a műsor „dramaturgiájába”.

A beteljesedés nagy momentuma következett Johann Sebastian Bach (1685 – 1750) két alkotásával, a koncert záró- és egyben csúcspontjához érkezve. Az első mű, az An Wasserflüsse Babylon (Babilon folyóinál, 136. zsoltár) című korálfeldolgozás, azokból a „rétegzett” feldolgozásfajtákból való, melyeket Bach művészete oly kiválóan képvisel. A háttér-síkként működő szakaszos, csodás harmónia-füzér foglalatában soronként felcsendülő koráldallam egyszerre idézi meg a bibliai esményt és késztet annak átelmélkedésére. Ebből a meditatív, mélységes hangulatból indulhatott a második mű, a nagyszerű c moll passacaglia. Az osztatlan nyolcütemes basszustémára írt 20 variáció és zárófúga, teremtés-metafóraként jeleníti meg az egységben megnyílvánuló változatosság elvét, méltó záróakkordként állva egy ilyen igényes, kitűnő érzékkel összeállított műsor végén. „Az orgona egy áldott hangszer, és én is áldottnak érzem magamat, ha megszólaltathatom” – mondotta Costea a személyes hangvételű műismertetések egyikében. „Az orgona egy lélegző, sőt lelkes hangszer, és ez teszi őt alkalmassá arra, hogy a sacrum, a szent felé való igyekvésünkben az ő nyelvén szólaljunk meg” – mondotta továbbá. E mélységes alázatot tükröző szavak teljesen visszacsengtek az előadóművész játékában. Túl a kitűnően felépített és méretezett műsoron, a részletek az igazán beszédesek. Costea tényleg szépen beszél hangszerének nyelvén. Külön szeretném megdicsérni a mértéktartó tempókat. A templom, akusztikája révén (viszonylag rövid, 2-3 másodperces utózengés) nem csábította bravúroskodásra. Engedte lélegezni a darabokat. Kivárta a harmóniakiteljesedéseket. „Szélesre” vette a hangértékeket. A rengeteg futam így nem üres virtuozitásként hatott. Ha mindez dicséretet érdemel, már nem tudom mit mondhatnék a regisztrálásról. A rendelkezésre álló rövid idő alatt kitűnően kiismerte a hagszínlehetőségeket. A hangzás arányosságára, a színek keverésére fordított műgond, nagy háttértudásról tanúskodnak, és itt nem elsősorban zenei és organológiai ismeretekre gondolok. Nagyon megérte kivárni a regisztráció-váltásokat még a többtételes művekben is, ahol ez a műgond (kattogásokkal, csattogásokkal „fűszerezve”) kissé megakasztotta a tételek egymásutánját. A visszatapsolt művész egy saját kompozíciójának (Erdélyi képek) részletével hálálta meg a közönség ragaszkodását. Az a lelki feltöltődés, melyre Marcel Octav Costea orgonajátéka adott alkalmat, további hasonlókra ad reményt, amennyiben szembesültem a plakáton feltüntetett előadók névsorával. A szervezők továbbra is mindenkit szeretettel várnak.

 

Schneider Arnold

 

KÉPSOROZAT

 

 

 

 

Korábbi körlevelek