Szt. Lászlót tisztelni jöttek az egyházmegye hívei

 

Húsvét 5. vasárnapján, 2019. május 19-én több százan zarándokoltak a nagyváradi székesegyházhoz, hiszen a helyi hagyomány szerint e napon az egyházmegye alapítóját, Szent László királyt ünneplik az egyházmegye hívei.

 

 

Egyházi és magyar világi elöljárók, az oktatási (kiváltképpen a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum tanárai és diákjai), és egyéb kulturális intézmények képviselőinek sokasága vett részt a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség által húsvét 5. vasárnapjára meghirdetett egyházmegyei zarándoklati napon, melynek csúcspontja a 11.00 órakor bemutatott főpapi szentmise, és azt ezt követő hermás körmenet volt, utóbbi a Petőfi-park/Schlauch-kert körül.

 

 

Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Roos Márton temesvári római katolikus ny. megyés püspök, valamint Vinczéné Pálfi Judit előadótanácsos, lelkésznő a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, és Mátyás Attila lelkipásztor az evangélikus-lutheránus egyházközség részéről. A herma mellett a győri Szent László Határőr Hagyományőrző Egyesület tagjai álltak díszőrséget a ráhangolódás idején. A zarándokcsoportok érkezése és az ereklye előtt való tisztelgése alatt Fodor József általános helynök vezette a szentmisére való imádságos ráhangolódást.

 

 

Bevezető gondolatként Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök azt emelte ki: azért érkezett rengeteg zarándok nem csupán a nagyváradi és a szomszédos egyházmegyékből, hanem a határ másik oldaláról, sőt még azon is túlról, hogy a forrásnál, a gyökereknél erősödjön a hitében. Szent László példája értékes és időszerű, mert erényességével, hűségével, szolgálatkészségével bebizonyította az utókornak, így nekünk is, hogy a krisztusi élet nem egy kisvállalkozás, hanem egy olyan cél, melyért küzdeni nemes feladat az Istent szerető, igaz emberek számára, függetlenül attól, hogy milyen társadalomban él. Ugyanakkor pedig a keresztény ember nyitott és befogadó, mert azt tapasztalta, hogy őt is elfogadta a Mennyei Atya. Bizalmat, erőt és tisztánlátást tudunk tehát meríteni Szent László példájából, hogy építeni, erősíteni tudjuk családunkat, egyházunkat, közösségünket.

 

 

Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka, Udvardy György pécsi megyés püspök a Szent Máté evangéliumában szereplő Krisztusi kijelentésre alapozta homíliáját, miszerint a legfőbb parancsolat számukra Isten és felebarátaink szeretetet kell, hogy legyen.

Ebben ugyanis benne van a lényeg, ez mindennek az alapja, ennek betartásával megértjük a többit is. Választ ad arra a kérdésre, hogy hogyan éljünk, milyen célt kövessünk, hogy boldogunk legyünk.

Az elhangzott evangéliumi részletből azt a következtetést is levonhatjuk, hogy Krisztus, amikor válaszol a vonatkozó kérdésre, látja a fondorlást, azt, hogy az őt kérdező talán megelégedne kevesebbel, ezért is irányítja arra határozottan a figyelmet, hogy nem elég ha csak Istent szeretjük, hanem felebarátainkat is testvérünkként kell szeressük, vagyis a két gesztust egyként mutatja be. És ezt a cselekedetet nemcsak szűkebb környezetünkben kell gyakorolnunk, hanem közösségi, társadalmi szinten is.

 

 

Most, amikor Szent Lászlót ünnepeljük, gondolnunk kell arra, hogy a városalapító király példát mutatott nekünk abban is, hogyan éljünk jól. Holott a korabeli körülmények egyáltalán nem voltak rózsásak: családi viszályok, belpolitikai instabilitás és külpolitikai fenyegetés nehezítette a dolgát, mégis olyan törvényeket hozott, melyek hozzájárultak a rend fenntartásához, az éppen csak csírázó kulturális, vallásos életet pedig megerősítette. Személyében egy igaz embert tisztelhetünk, akitől megtanulhatjuk azt, hogy felelősek vagyunk egymásért. A közösséget szolgálva az egység művelésére kell törekednünk, mert ez Krisztustól való, és bennünk születik meg, de saját kicsinyességünk és az Istennel való kapcsolatunkban a bűneink tönkretehetik – hangsúlyozta a Pécsről érkezett egyházi elöljáró.

A szentmise liturgikus zenei szolgálatát a székesegyház Szent László ének- és zenekara biztosította, Kristófi János karnagy vezetésével.

 

 

A szentmisét Szent László ereklyéjével végzett körmenet követte.

 

 

Az ünnepi program lezárásaként a Debreceni Hajdú Táncegyüttes zenés-táncos műsorával ajándékozta meg a jelenlevőket a székesegyház előtti téren.

 

Forrás: Bihari Napló

 

KÉPEK     VIDEO