Zarándoklat Szent László sírjához

A Váradi Esperesi kerület kezdeményezésére 2016. május 22-én, vasárnap 17.30 órakor újra gyalogos zarándoklatra indul Nagyvárad népe a nagyvárad-velencei római katolikus templomtól Szent László király sírjához, a Kárpát-medence keresztényeinek egykori zarándokhelyéhez, a nagyváradi várhoz. A zarándokokat már 16.30 órától várják a nagyvárad-velencei templomba, ahol rózsafűzér imádsággal, énekekkel és szentgyónással készülhetnek a szentmisére. A zarándoklat csúcspontja a 18.00 órakor kezdődő szentmise, amit Böcskei László megyéspüspök Szent László királynak, az egyházmegye alapítójának közbenjárását kérve mutat be a nagyváradi Vártemplomban. A szentmise után a zarándokok a Boldogságos Szűz közbenjárását kérik az ő tiszteletére szentelt első székesegyház helyén felállított Mária oltár körül. Ezen a napon a város többi templomában elmaradnak az esti szentmisék.