Nyitott kapuk a vincés nővéreknél - beszámoló

A segítő szeretet jegyében

Nyitott kapuk napja a nagyváradi vincés nővéreknél

„Az alázat erénye olyan tiszta örömforrás, melyet mindannyiunknak felkínál az Isten!” Akár ez is lehetett volna a mottója annak az eseménynek, melyet „nyitott kapuk napja” elnevezéssel, a Szeretet Leányainak Páli Szent Vincéről nevezett Társulata, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökséggel közösen szervezett vasárnap, a Megszentelt Élet Éve alkalmából.

A vincés nővérek délután három órakor „tárták ki” a nagyváradi Mioriței utca 23-25. szám alatti rendházuk kapuját azok számára, akik régi ismerősként érkeztek, hogy köszöntsék a kedvesnővéreket, vagy csak egyszerűen kíváncsiak voltak a kék színű formaruhát („szentruhát”) viselő nővérek otthonául szolgáló épületre, illetve a szegények, árvák és betegegek gondozását, gyámolítását életcéljukul kitűző szerzetesnők mindennapjaira. Mivel az oktatás is a vincés nővérek feladatai közé tartozott és tartozik, a rendezvényen a mára már szép kort megélt nővérek egykori tanítványai is részt vettek. S hogy a szerzetesi életforma a fiatalok számára se maradjon talány, Szabó Ervin bihari plébános hittanos diákjaival érkezett a találkozóra.

Az esemény résztvevőit Böcskei László, nagyváradi megyéspüspök köszöntötte. A főpásztor elmondta: alig néhány órája érkezett meg Rómából, ahol Ferenc pápa is fogadta. Az egyházfő áldása mellett üdvözletét küldte a nagyváradi szerzetesközösségek tagjainak. Ajándékképp pedig egy-egy – a tavaly szentté avatott Szent II. János Pál pápa ruhájából származó – kis ereklyével kiegészített szentképet küldött mindegyiküknek. A püspök kiemelten szólt a Megszentelt Élet Évének jelentőségéről, a szerzetesek rendkívül szerepéről a mai társadalmakban. Hozzátetette: a vincés nővérek rendezvénye első eseménye annak az  egész éves sorozatnak, melynek célja, hogy az Istennek szentelt élet iránt érdeklődők megismerhessék a nagyváradi egyházmegyében működő szerzetesi közösségek múltját, jelenét és jövőbeni terveit.

A püspöki köszöntő után Ágnes nővér, a közösség elöljárója (szolgáló nővér) körbevezette az érdeklődőket az épület látogatható részein. A vendégek megtekintettek egy szerzetesi szobát, a refektóriumot (ebédlőt), a közösségi szobát, ahol a nővérek játékkal, beszélgetéssel, olvasással töltik rekrációikat, végül a lelki feltöltődés szempontjából nélkülözhetetlen, a napi szentmiséknek, illetve a közös vagy egyéni imák helyszínéül szolgáló kápolnát.

Blanka nővér vetítéssel egybekötött előadásában ismertette rendjük alapításának történetét. A kezdetekről szólva elmondta: az eleinte jövedelmező papi állásra vágyó, ám később, a számos viszontagságot és szenvedést megélt Páli Szent Vince 1617-ben vállalta el a Chatillon-les-Dombes nevű plébánia vezetését. Itt alapította meg az első Szeretet-Testvérületet, melynek a szegény betegek és a gályarabok gondozása, segítése volt a célja.  Nyolc évvel később missziós feladatokra is kész világi papokkal létrehozta a Missziós Társaságot (lazaristák), 1633-ban pedig laikus nővérekből egy merőben új típusú közösséget alapított: az Irgalmas Nővérek kongregációját. Az új közösség tagjai fátyol helyett kendőt viseltek, hogy a betegek láthassák az arcukat. Mivel állandóan úton voltak Páli Szent Vince így vigasztalta őket: ,,A ti kolostorotok a betegek házai, cellátok a betegszobák, kápolnátok a plébániatemplom, kvadrumotok a város utcái, klauzúrátok az engedelmesség. Jól bánjatok a szegényekkel, mert uraitok ők.”

Tájékoztatójában Blanka nővér szólt a vincés rend karizmáiról, nagyváradi megtelepedéséről, a szerzetesi közösségek tevékenységének huszadik századi betiltásából fakadó nehézségekről, üldöztetésekről, és a rendszerváltás utáni újjáéledéséről is. 

Az előadás után a vendégek több program közül választhattak. Volt, aki Clara nővér megható őszinteséggel előadott hivatástörténetét hallgatta meg a rendház kápolnájában. Mások az emléktárgyakra voltak kíváncsiak, őket Lucianna nővér fogadta a rend múltját szemléltető emléktárgyakkal kirakott társalgóban. Személyes beszélgetésre is lehetőség nyílt egyik-másik nővérrel, de az ima lehetőségét is felkínálták a házigazdák, az erre a célra berendezett helységben. Itt személyes imára hívták meg a résztvevőket, illetve olyan imaszándékok megfogalmazására, melyekről a nővérek közösségi imáikban megemlékeznek.

A találkozó egyik kiemelkedő pontját a tanúságok jelentették. A nagyváradi származású Szász András, Szalézi Szent Ferenc Díjas újságíró ministráns éveiről és a vincés nővéreknél megélt gyermekkori élményeiről beszélt, különösképp a néhai Klarissza nővérről, akit a mai napig második anyjaként tisztel és szeret, s aki türelmével, bölcs gondolataival, imádságos lelkületével életre szólóan meghatározta hitét, gondolkodásmódját, lelkületét.

Két másik tanúságtevő is szót kért. Egyikük hajdani tanítónőjét, Bellarmina nővért köszöntötte szép virágcsokorral, míg a másik néhai nevelője, a már említett Klarissza nővér gondoskodó jóságát és szeretetét méltatta.

A tanúságtevők után Böcskei László püspök összegezte a nap eseményeit, egyúttal ismertette a Megszentelt Élet Éve jövőbeni programjait.

A találkozó közös esti imával (vesperással) zárult, újabb lehetőséget teremtve arra, hogy a résztvevők megismerjék és megértsék a nővérek közösségi imájának értékét, és megbizonyosodjanak arról, hogy bár nem tudunk róla, a szerzetesek értünk, embertársaikért is rendszeresen imádkoznak.

A főpásztor áldását követően az egész délutánt kitöltő esemény szerény agapéval ért véget, mellyel a kedvesnővérek ismételten tanúságot tettek őszinte vendégszeretetükről, szolgálatkészségükről.

Szász András