Vércukorszintet mértek ingyen a Caritasnál

 

A Betegek Világnapján, 2016. február 11-én,a nagyváradi Caritas Catolica házibeteg-gondozói központjában a betegségmegelőzésre, vagyis a preventív felmérésre helyezték a hangsúlyt. Már a korareggeli órákban, sorban várakoztak a többnyire idős emberek a központ bejáratánál, ahol a világnap alkalmából ingyenes vérnyomás- és vércukorszint-mérést szerveztek. Az akció kitűnő alkalmat szolgáltatott arra, hogy a vizsgálatok elvégzése mellett tájékoztassák is a pácienseket azokról a gondozási lehetőségekről, amelyeket az egyházmegyei Caritas kínál fel számukra.

A vizsgálatok eredményeiről igazolást is kaptak a résztvevők, így azt könnyen meg tudták mutatni háziorvosuknak. „Ha a kapott eredmények meghaladták a normális határértékeket, azt tanácsoltuk a betegeknek hogy forduljanak szakorvoshoz és végezzenek részletes kivizsgálást. Emellett tájékoztattuk őket az otthoni beteggondozás és az intézményes idősgondozás nyújtotta lehetőségekről” – nyilatkozta Tóth Andrea, a házi-beteggondozói központ vezetője.

A meghirdetett időintervallumban (8 és 10 óra között) 37 személy mérette meg vérnyomását, illetve vércukor-szintjét díjmentesen. Mivel a programon túl is érkeztek érdeklődők, a Caritas asszisztensei nem utasították el, és a nap egész folyamán fogadták a őket.

„Azért jöttem, mert meg vagyok hűlve egy hete és rengeteg mézet eszem teával és azt gondoltam magamban, hogy esetleg ettől felment a vércukor-szintem. Olvastam az újságban hogy ma, a betegek világnapja alkalmából ingyen végzik a vizsgálatot a Caritasnál és gyorsan eljöttem, megnézettem. Hát 119 volt. Százhúsz a felső határ. Alatta vagyok még, úgyhogy nincs olyan nagy baj. Örültem neki” – nyilatkozta a 77 éves nagyváradi Szakács Borbála.

A nagyváradi Caritas Catolica segélyszervezet keretén belül 1997 óta működik otthoni beteggondozás. A Caritas asszisztensei injekciókat, infúziókat adnak be, sebeket, felfekvéseket kötöznek át, vérnyomást és vércukor-szintet mérnek, katétert cserélnek és segítenek a betegek tornáztatásában, illetve személyes higiéniájának megőrzésében. A központ székhelyén emellett különböző gyógyászati segédeszközök (tolókocsik, mankók, kórházi ágyak, járókeretek) kölcsönözhetők.

A nagyváradi Caritas házi-beteggondozói központja szerződésben áll a Bihar megyei egészségbiztosítási pénztárral (CAS), ezáltal lehetővé téve az elszámolt szolgáltatások térítésmentes igénybevételét. A szolgáltatásokkal kapcsolatban bővebb információk igényelhetők a 0259/470-013 és 0771/788-730, telefonszámokon, vagy az intézmény székhelyén: Nagyvárad, Spartacus utca 31/A.

 

Forrás: Caritas Catolica

Legfrissebb hírek

 

 

 

Korábbi körlevelek