Átadták az Adventi Vásár adományait

 

Átadásra kerültek a hónap elején megszervezett Adventi Jótékonysági Vásár adományai szerdán, 2016. december 14-én. Az erre a célra kijelölt kedvezményezettek - egy nyitott hátgerinccel született, kilenc éves kisfiú, aki már tizenhat műtéten ment át és jelenleg a következőre készül, illetve egy halmozottan fogyatékos gyermekeket nevelő nagyváradi család - Böcskei László megyéspüspöktől vehették át az anyagi támogatást. Mindkét helyre a vásáron közreműködő csoportok képviselői kísérték el a főpásztort.

 

 

A vásáron megszerzett termékek ellenében nyújtott adományával, mindenki hozzájárult ahhoz, hogy legalább két család jobban átérezze különösen most, Karácsony előtt, embertársainak a törődését, odafigyelését, közelségét, hiszen valójában erre tanított meg minket a nemrég lezárult Irgalmasság Szent Éve, erre figyelmeztet évről-évre a Megtestesülés ünnepe, erre hív meg minket a közénk születő Gyermek Jézus.

A vásár szervezői köszönetüket fejezik ki mindazok iránt, akik hozzájárultak a jótékonysági kezdeményezéshez, Istentől megáldott ünnepet kívánva!