Várad-szöllősi Zenei Est sorozat újabb előadása

A Várad-szöllősi Zenei Est sorozat kereténben, 2017. október 15-én, vasárnap, 19.00 órakor Potyó István kántor-karnagy fogja megajándékozni a jelenlevőket előadásával.

A vendég 1983-ban született Brassóban és ugyanitt kezdte el zenei tanulmányait a Zenelíceum zongora főszakán Margareta Ordean tanárnő osztályában. 2001-ben kántori diplomát szerzett Gyulafehérváron. 2002 és 2006 között egyetemi hallgató, kezdetben a brassói Zene Egyetemen majd később a kolozsvári Konzervatórium Zenepedagógia szakán. Ugyancsak 2002-től egészen 2004 nyaráig a brassói ferences templom kántora. 2004 júliusától a kolozsvári Szent Mihály templom kántor-karnagya. Az orgonajátszás művészetét dr. Erich Türk egyetemi docenstől tanulhatta el, és 2006-tól kezdve több helyen tartott hangversenyeket Erdély szerte. Karmesterként a kolozsvári főtéri templom Szent Cecília kórusával és kamarazenekarával az egyházi zene számtalan gyöngyszemeit mutatta be liturgiák illetve koncertek alkalmával, különös tekintettel az erdélyi zeneszerzők alkotásaira. 2006-tól 2008-ig magiszteri képzésben részesült karvezetői szakon és 2012-ben doktori fokozatot szerzett a kolozsvári Zeneakadémián, Anton Hubatschek, Ruzitska Györy és Bertha Bruckenthal misealkoásait kutatva.

Műsoron: J.S. Bach, Ruzitska György, Ad Wammes és Gárdonyi Zsolt alkotásai.

Minden zenekedvelőt szeretettel várnak a szervezők. A belépés ingyenes, önkéntes adományokat köszönettel elfogadnak.