Az Úr Szent Testének és Vérének ünnepe

Szentháromság vasárnapját követő csütörtökön a Katolikus Egyház az Úr Szent Testének és Vérének ünnepét, ismertebb nevén Úrnapját üli. 2020. június 11-én a nagyváradi székesegyház előtti téren 8.00 órakor és 18.00 órakor mutatnak be szentmisét. A helyi hagyomány szerint az esti szentmisét Böcskei László megyéspüspök mutatja be a város papjaival és híveivel közösen. A szentmisét követően elmarad az ilyenkor szokásos körmenet, csak a szűk asszisztencia vonul az Oltáriszentséggel a székesegyház két tornyának lábánál felállított sátrakhoz.

Ezen a napon a város lakói együtt imádkoznak közösségeink megerősödéséért, ezért a többi plébánián elmaradnak a délutáni szentmisék.