Új érsek-metropolita a bukaresti egyházmegye élén

 

Ioan Robu érsek-metropolita a Bukaresti Római Katolikus Érsekség éléről való lemondásának elfogadása után, Ferenc pápa utódául Aurel Percă eddigi jászvásári segédpüspököt nevezte ki 2019. november 21-én.

Aurel Percă 1951. augusztus 15-én született a Neamţ megyei Szabófalván (Săbăoani), a Jászvásári Egyházmegyében. Szülőhelyén végezte az elemi iskolát (1965), majd ugyanott érettségizett (1969). Jászvásárban elvégezte a Kántoriskolát 1973-ban, és ugyanitt teológiai tanulmányokat folytatott 1979-ig. A Jászvásári Egyházmegye számára szentelte pappá Excellenciás Jakab Antal 1979. június 29-én.

Az elmúlt 40 évben több pasztorális küldetést teljesített, felelősséget vállalt és szerepet töltött be.

1979-1980 között káplán volt a bákói Szent Miklós plébánián.

1980-1985 között Rómában folytatta tanulmányait, ahol 1983-ban licenciátust szerzett patrisztikából a Pápai Keleti Intézetben, 1985-ben pedig erkölcsteológiából az Alfonsiana Egyetemen.

Romániába való visszatérése után irodaigazgatói kinevezést kapott a Jászvásári Ordináriátuson 1985-ben, miközben erkölcsteológiát és patrisztikát tanított az egyházmegye Teológiai Intézetében. 1989-1994 között a Jászvásári „Szent József” Szeminárium rektora volt, majd 1994. augusztus 1-től az általános helynöki tisztet töltötte be, a tanári tevékenység megtartása mellett.

1999. szeptember 29-én II. János Pál pápa Maurianai címzetes püspökké és a jászvásári egyházmegye segédpüspökévé nevezte ki. 1999. december 8-án szentelte Petru Gherghel megyéspüspök, Jean-Claude Périsset apostoli nuncius és Ioan Robu érsek segédletével a jászvásári székesegyházban. Püspöki jelmondata: In caritate radicati et fundati ( vö. Ef 3,17). Az új érsek beiktatásáig (2020. január 11.) Ioan Robu ny. érsek apostoli adminisztrátorként vezeti a bukaresti érsekséget.

A Bukaresti Római Katolikus Érsekség Románia déli részén terül el, 17 megyét és Bukarestet foglalja magába, területe 91.951 km2. XIII. Leó pápa hozta létre az egyházmegyét az akkori bukaresti kormány szorgalmazására, 1883. április 27-én a Praecipuum munus kezdetű apostoli levelével, a püspökség központjaként pedig a fővárost jelölte meg. Első püspöke a passzionista szerzetes, Ignatius Paoli volt.  
A legutóbbi, 2018-as összesítések szerint a bukaresti érsekséghez megközelítőleg 60.000 hívő tartozik, 68 plébániája van, 97 pap és 39 szerzetes pap szolgál az egyházmegye területén.

 

 

Ioan Robu érsek november 6-án töltötte be 75-ik életévét. Az Egyházi Törvénykönyv előírja, hogy minden 75-ik életévét betöltött megyés püspök felajánlja lemondását a szentatyának. A lemondás elfogadása és az új főpásztor kinevezése a szentatya joga, a lemondás elfogadásáig minden főpásztor továbbá is teljes jogokkal és kötelezettségekkel ellátott megyés püspöke egyházmegyéjének. Ioan Robu nem csupán a bukaresti érsekség főpásztora volt eddig, hanem a Romániai Püspöki Konferencia elnöke is.

A nyugalomba vonuló érsek a Neamț megyei Traian faluból származik. 1944. november 6-án született Kézdivásárhelyen, szülei rövid időre költöztek oda édesapja munkahelye miatt. A jászvásári római katolikus teológia elvégzése után szentelték pappá 1968. augusztus 15-én. Segédlelkészként Craiován, majd a bukaresti Szent József székesegyházban szolgált, 1973-1977 között pedig Rómában szerzett teológiai doktorátust.  1977 nyarán rövid ideig Bodzavásáron (Buzău) volt plébános, 1977 és 1983 között pedig a jászvásári teológia tanára és rektora.  1983. december 1-től áll a bukaresti egyházmegye élén, először, mint apostoli adminisztrátor, majd 1984. október 25-től mint püspök. Casaroli bíboros-államtitkár szentelte püspökké 1984. december 8-án. 1990. április 29-én II. János Pál pápa küldötte, Angelo Sodano bíboros jelenlétében iktatták be mint bukaresti  érsek-metropolitát.

 

Forrás: ercis.ro   |   angelus.com.ro   |   romkat.ro