Utolsó előtti szentévi zarándoklat volt októberben

 

„A szeretet mértéke a mértéktelen szeretet”, mondotta prédiációjában – Clairvauxi Szent Bernárdot idézve – Jitaru Szél Antal, belényesi plébános, a nagyváradi székesegyházban 2016. október 13-án, 17.00 órakor román nyelven bemutatott zarándoklati szentmise keretében. Az Irgalmasság Évében a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye zarándoklatra hívja a híveket a Székesegyházhoz, hogy a megnyitott Szent Kapun átlépve Isten irgalmasságára tekintsenek, és maguk is a megújulás útjára lépjenek. Ezért a szentév ideje alatt, minden hónap első csütörtökje Szentévi Zarándoklati Nap, amikor közös szentmisére várják a zarándokokat az egyházmegye főtemplomába. Az összeállított programnak megfelelően, csütörtökön főleg Belényesből, Vaskohról, Vaskohsziklásról, Rézbányáról, Zsibóról és a Nagyvárad-Kapucinus plébániáról zarándokoltak a román ajkú hívek a székesegyházhoz. A szentmise főcelebránsa Böcskei László megyéspüspök volt, aki román nyelven köszöntötte a jelenlevő zarándokokat, és összefoglalta a Szent Kapuhoz való zarándoklat, illetve az isteni irgalmasságra való odafigyelésnek és ennek megélésének fontosságát.

Prédikációjában a szónok három evangéliumi jelenetről beszélt – tékozló fiú, irgalmas szamaritánus és hűtlen szolga – amely abban segíthet minket, hogy jobban megértsük az irgalmasságot, akár az Atya szemszögéből, akár a fiú, vagyis az ember szemszögéből, és arra ösztönöz, hogy a megértésen túl, törekedjünk annak megélésére is.

A szép számban résztvevő román ajkú hívekhez csatlakoztak a Nagyváradon élő és tevékenykedő Neokatekumenális Út tagjai, családjai is. A zarándokoknak lehetőségük volt szentgyónásukat elvégezni.

Ez volt az idei utolsó előtti szentévi zarándoklat. A zarándoklatsorozatot ugyanis a november 3-án megszervezett zarándoklat zárja, akkor a nagyváradi plébániák híveit hívja és várja a főpásztor a Szent Kapuhoz, illetve azokat, akiknek az év folyamán még nem volt lehetőségük átlépni a Szent Kapu küszöbét. Az Irgalmasság Szent Évét úgy a székesegyházban, mint a plébániatemplomokban november 20-án, Krisztus Király ünnepén zárják le ünnepélyesen.

 

KÉPSOROZAT

 

VIDEO