Lezárult a Megszentelt Élet Éve

 

A Megszentelt Élet XX. Világnapja alkalmából 2016. február 6-án, szombaton Nagyváradon találkoztak a Nagyváradi Római Katolikus és Görög Katolikus Egyházmegyék területén élő szerzetesek és szerzetesnők. Tizennyolc kongregációból (hat férfi, tizenkettő női), ötven szerzetes volt jelen, amelyből harminc öt szerzetesnő és tizenhat szerzetes férfi. A beszélt nyelvek szempontjából is sokszínű közösség vett részt a találkozón, hiszen ott voltak a magyar ajkú, román ajkú, de ugyanakkor szlovák, német vagy olasz nyelvet beszélő szerzetesek is.

Az ünnepi alkalom egyben a Megszentelt Élet Évének a záró mozzanatát jelentette a két egyházmegyében. A találkozó szentmisével kezdődött, amelyet a Püspöki Kápolnában Böcskei László megyéspüspök, Virgil Bercea görög katolikus püspök és Fejes Rudolf Anzelm O.Praem apát mutattak be, a jelenlevő római és görög rítusú papok koncelebrálásával. A szentbeszédet, amelyben  saját hivatástörténetéről is szólt, a premontrei apát mondta magyar nyelven. A görög katolikus püspök román nyelven buzdította a szerzeteseket, kihangsúlyozva azt a három fogalmat, amelyet Ferenc pápa használt a Megszentelt Élet Évének megnyitása alkalmával: prófétálás, közelség, remény.

A szentmise végén Böcskei László püspök arra hívta meg a szerzeteseket, hogy az érkezéskor papírra írt neveket húzzák ki egy kosárból, és egész év folyamán imádkozzanak az így kisorsolt szerzetestársukért.

A rendezvény a premontrei rendről szóló előadással folytatódott, amelyet Fejes Rudolf Anzelm O.Praem apát tartott a Püspöki Palota Dísztermében. A szerzetes elöljáró a rend történetét mutatta be alapításától egészen napjainkig, kitérve különös módon a váradi prépostságnak a múltjára, jelenére és remélt jövőjére.

Könyvbemutatóval zárult a találkozó első része. Emerika nővér Orsolyita tartományfőnöknő mutatta be a Balla Tünde és Lakatos Attila által szerkesztett „A Szent Orsolya Rend nagyváradi házának krónikája” című kötetet.

Az előadást és könybemutatót követően az ebédet fogyasztották el a szerzetesek, majd rekreációs programon vettek részt, amelyre sok érdekes, kikapcsolódást célzó meglepetéssel várták őket a szervezők.

 

KÉPSOROZAT

 

VIDEO