Egyházmegyei Zarándoklat Szentjobbra

2018. szeptember 9-én, vasárnap Szentjobbra zarándokolnak a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye papjai és hívei, ahol a 11.00 órakor kezdődő szentmisén a Boldogságos Szűzanya közbenjárását, Szent István és Szent László király oltalmát kérik közösségeink, családjaink megújulásáért. Az áldást követően Szentjobb utcáin körmenetet tartanak a zarándokok a Brünn-i Fekete Madonna felújított kegyképével. Böcskei László megyéspüspök 2016-ban kiemelkedő szentéllyé nyilvánította a szentjobbi plébániatemplomot és meghívta az egyházmegye híveit, hogy minden évben közösen üljék meg a Boldogságos Szűz születésnapját, a templom búcsúünnepét.

 

 

 

 

Korábbi körlevelek