Ételosztás a szeméttelep lakóinak

 

2017. január 11., Nagyvárad perifériája, a felszámolt régi szeméttelep, -7 oC, alkonyodik. Nem a legalacsonyabb a hőmérséklet ezen a télen, de nyílt mezőn a szél a hőérzetet sokkal elviselhetetlenebbé teszi. Ugató kutyák sietnek elénk, őrzik a kietlen vidéket, a néhány selejt anyagból összetákolt, vasút mentén elhelyezett kunyhót, amelyben – bármennyire hihetetlennek hangzik – emberek élik siralmas körülmények között napjaikat. Szegényes, szomorú látvány fogad. A kutyák ugatásának erősödésére nyílnak az ajtó szerepét betöltő deszkatákolmányok, kíváncsi, bizalmatlan tekintetű férfiak és nők jönnek elő, sötétséghez szokott szemükkel kutatják a feléjük közeledő kis csoportot.

Ferenc pápa buzdításán és példamutatásán felbátorodva, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Vár-lak Ifjúsági Központjának vezetői és néhány önkéntese szendvicset és meleg teát készített a nélkülözők számára. „A hidegben szenvedő hajléktalanok számára készítettük, hogy egy kicsit enyhítsünk nehéz sorsukon, mosolyt szerezzünk nekik” – nyilatkozta Vakon Zsolt püspöki titkár, az ifjúsági pasztoráció egyházmegyei koordinátora. „Biztosan ízleni fog nekik, mert én készítettem, és szeretettel tettem” – nyilatkozta az V. osztályos Gulyás Dóra, aki Elek Petra református osztálytársát is magával hozta, hogy együtt fejezzék ki a nélkülözők iránti gondoskodásukat. Szabó Rolandot egy már korábbról betervezett tevékenység akadályozta meg, hogy kiszálljon a szükséget szenvedőkhöz, de a szendvics és tea elkészítésében mindenképpen részt akart venni. Módi Blanka, tanítónő, vincés nővér már évek óta részt vesz a nélkülözőket segítő programokban, főleg a saját szerzetesrendje által szervezett segélyszolgálatokon keresztül. Jelenlegi és volt diákjaiban is igyekszik a szegények iránti érzékenységet feléleszteni és táplálni.

Eredetileg a lelkes csapat terve az volt, hogy a nagyváradi főállomáson keresi fel a fázó utasokat, a várótermekbe menekülő hajléktalanokat, nekik kínálja a szendvicset és a teát. Ez a kezdeményezés azonban meghiúsult, amikor az állomás biztonságáért felelős őr arra invitálta őket, hogy máshol keressenek hajléktalanokat: „Itt már nincsenek, elküldtük őket mind. Amúgy is inkább szeszes italt vigyenek nekik, annak jobban örvendenének.” – javasolta a biztonsági személyzet.

Így hát gyors tanácskozás után, a választás a szeméttelepi nyomortanyákra esett, ott mindig jól jön az élelem, a segítség. Autóba ültünk, és az időt számítgatva, kihajtottunk a város peremére. Mivel autóval nem lehetett a célig haladni, ezért a távolság egy részét gyalog tettük meg. „Már rég nem jártak erre” – fogadott minket megrovással S., a telep egyik törzslakója és szóvivője, amikor már felismerhetési közelbe érkeztünk. „Hoztunk szendvicset, meleg teát” – jelentette be a «tisztelendő úr», Vakon Zsolt atya, boldog újévet kívánva a most már egyre népesebb, az időjárási körülményekhez viszonyítva alulöltözött fogadóbizottságnak. „Boldog újévet!” – érkezett a néhány rekedt hangú, néha alig hallható válasz. „Ruhákra van szükségünk!” „Gyógyszert nem hoztak?” – hangzottak a további csalódott érdeklődések, miközben mindenki igyekezett minél több szendvicset elvenni, kóstolgatni a finomnak ítélt meleg teát. „Itt mindenki meg van hűlve, gyógyszerre volna szükségünk. A múltkor kaptunk ruhákat, de csak gyermekholmi volt benne. Nincsenek irataink, jó volna azokat is rendezni” – zúdították a társadalomból kirekedt itt lakók a már korábbi látogatások alkalmával is megfogalmazott kérelmeiket Zsolt atyára, Blanka nővérre. „De jó lenne, ha egyszer egy ruhaszállítmánnyal, az egyik kabát zsebében találnák 50.000 eurót” – adott hangot szinte álombeli reményének egy másik lakó. Egyik fiatalember, aki édesanyjának tűnő hölgyet kísért el hozzánk a mező egy távolabbi sarkából, átfázva, egész lényében remegve vitte szájához a teás poharat.

Húsz percet töltöttünk el velük, húsz perc erejéig osztozkodtunk szomorú sorsukban, próbáltunk rajta porszemnyit enyhíteni. Elmúlt 17.00 óra, már sötétedik, mennünk kell, kinek-kinek vissza kell térnie a mindennapi normalitásba: minket várnak az iskolai házi feladatok, a család, a lelkipásztori vagy szerzetesközösségi teendők; őket pedig a hideg, sötét kunyhóban eltöltött monoton esték, végigfázott éjszakák, az adománykabát zsebében talált 50.000 euró álma. Átadtuk az ételt, műanyag palackokba öntöttük át a meleg teát. Elbúcsúztunk, és indultunk (volna), de azért még megígértették velünk, hogy egy hét múlva ruhaszállítmánnyal térünk vissza. „Ruhákat hozzanak! Ruhákat és gyógyszert!” – kötötték lelkünkre messziről, amikor már eltávolodtunk.

A római katolikus és a görög katolikus egyházi szervezetek, különösen a Caritas Catolica, a Caritas Eparhial és a Don Orione Egyesület, havi rendszerességgel látogatnak el a nyomortelepre, igyekeznek lehetőségükhöz mérten a legszükségesebb öltözködési eszközöket és ételt biztosítani az itt lakóknak. Az ifjúsági csoportok is időnként kilátogatnak, adományokat visznek, hogy segítsenek kilátástalan sorsú embertestvéreiken, gyakorolják az irgalmasság testi cselekedeteit.

 

Micaci Cristian

 

KÉPEK

 

VIDEO