Nagyboldogasszony búcsú volt a székesegyházban

 

Nagyboldogasszony ünnepén, 2016. augusztus 15-én ünnepelték a nagyváradi székesegyház búcsúját. Böcskei László megyéspüspök mutatta be az ünnepi szentmisét 18.00 órakor, amelynek szónoka Kovács Péter gyulai pápai káplán volt.

Az alkalomhoz illően gyönyörűen feldíszített Székesegyházban megjelent nagyváradi híveket, valamint a zarándokokat köszöntötte a főpásztor, aki bevezetőjében arra hívta fel a figyelmet: Nagyboldogasszony ünnepén Isten gyöngéd szeretetének csodálatos „arcát” fedezhetjük fel a Boldogságos Szűzanyában, aki földi léte során az ő gondviselő, átölelő és irgalmas szeretetét tapasztalta meg. Élete ugyanakkor arra tanít minket, hogy a hitre épülő élet soha nem torkollik zsákutcába, hanem mindig felbecsülhetetlen távlatai vannak, mert át tud lépni, túl tud mutatni a földi korlátokon és falakon. Máriához hasonlóan tehát, illetve őrá hallgatva, mi is legyünk a távlatok emberei, töltekezzünk Isten szavából, hogy hitben megerősödve tudjunk megküzdeni az előttünk álló kihívásokkal – tanácsolta az egyházmegye elöljárója.

Prédikációjában Kovács Péter gyulai esperes-plébános, elsősorban Szűz Mária anyai mivoltát emelte ki, illetve arra vonatkozó példaként mutatta be, hogy egy családban egy édesanya milyen szerepet kell betöltsön. Hangsúlyozta: nem csupán azért ünneplik napjainkban a katolikusok minden évben augusztus 15-én a Boldogságos Szűzanyát, mert 1950-ben XII. Piusz pápa dogmaként kötelezővé tette ezt, ugyanis a Mária-tiszteletnek és -szeretetnek a magyar kultúrában, egyházi életben már az ezt megelőző évszázadokban is hagyományai voltak. Megjegyezte: nem véletlen, hogy Isten kiválasztotta őt, hiszen amellett, hogy tiszta volt és kegyelemmel teljes, a szépségét nem az adta, hogy megihlette a különböző korok művészeit, hanem abból fakadt, amit emberi szem nem lát, vagyis a belülről eredő szeretete formálta őt széppé. Úgy fogalmazott a tisztelendő: aki szereti és tiszteli Szűz Máriát, az tulajdonképpen az édesanyát és az életet szereti és tiszteli. Az anyaság ugyanis a legmagasztosabb hivatás és egyúttal felelősség is, amit át kell örökíteni a családokon belül generációkról generációkra. Emellett fontos imádkozni a gyermekekért és az unokákért, és a Nagyboldogasszony közbenjárását, pártfogását kérni annak érdekében, hogy az utánunk jövő nemzedékek is eljussanak az üdvösséghez.

A buzdító szavakért a főpásztori áldás előtt Fodor József általános helynök mondott köszönetet, aki külön üdvözölte a Kunszentmártonból érkezett zarándokcsoport tagjait. A 19. század közepén, nagyváradi püspökké való kinevezése előtt, Báró Bémer László ezen a településen volt plébános.

Az ünnepség magasztos hangulatához a Szent László ének- és zenekar is hozzájárult.

 

Forrás: erdon.ro

 

KÉPSOROZAT

 

VIDEÓFELVÉTEL