25 éves a Renovabis segélyszervezet

„Emlékek és elindulás – A kiengesztelődés útjai Európában” mottóval 2018. szeptember 26-28. között tartják Berlinben a 22. Nemzetközi Renovabis Kongresszust, mellyel egyben fennállásának 25. évfordulóját is ünnepeli a segélyszervezet.

A két és fél évtized alatt Kelet-Európában és a világ több pontján számos projekt támogatásával segítette a nehéz helyzetben lévő egyházközösségek megszervezését, céljaik megvalósulását. Míg kezdetben templomok, plébániai közösségi házak felújításában vállalt jelentős szerepet, később a helyi egyház struktúráinak megszervezésében, működtetésében és szociális projektjeik megvalósulását finanszírozta. A Renovabis, mint a németországi katolikusok adományait folyósító segélyszervezet az elmúlt 25 évben a nagyváradi egyházmegyét is jelentős mértékben támogatta. Az egyházmegye képviseletében Böcskei László megyéspüspök és Kovács F. Zsolt irodaigazgató vesz részt a jubileumi ünnepségen, és személyesen adják át közösségeink köszönetét a szervezet vezetőségének.