Szent László Regionális Találkozó Mezőbikácson

A Szent László-Év elején meghirdetett időponttól eltérően 2017. június 9-én, pénteken tartják Mezőbikácson a harmadik Szent László Regionális Találkozót. 17.30 órakor a helyi plébániatemplomban találkoznak a Nagyszalontáról, Biharsályiból, Tenkéről, Bélfenyérről, Bélből, Belényesből és Rézbányárólérkező zarándokok. A szent király életpéldáját kiemelve tanúságtételeket, tapasztalatokat osztanak meg egymással a zarándokok és konkrét irányvonalakat fogalmaznak meg a keresztény ember, illetve a plébániaközösségek számára. A találkozót 18.30 órakor egy Szent László király tiszteletére bemutatott szentmise zárja le, melynek főcelebránsa a megyés püspök, szónoka pedig Lőrincz Ottó nagyszalontai plébános lesz. A nagyváradiak Böcskei László megyés püspök vezetésével erre az alkalomra magukkal viszik a Szent László király koponyaereklyéjét tartalmazó „kapszulát”.