Pedagógusok adventi látogatása a főpásztornál

 

A nagyváradi „Szent László” Iskolaközpont pedagógusai adventi látogatást tettek Böcskei László megyéspüspöknél 2014. december 11-én. A főpásztor a Püspöki Palota Dísztermében fogadta a vendégeket, ahol a köszöntő szavakat követően, a székesegyházi plébánia gyermekkórusa, Oláh Gabriella kántornő vezetésével adventi és karácsonyi énekválogatást adott elő. Szőcs Csaba, az Erdélyi Mária Rádió műsorigazgatója képvetítéses elmélkedésre hívta meg a jelenlevőket, hogy az ünnep előtti rohamos tempóból kicsit megállva, lelkiekben is feltöltődve készüljenek Krisztus születésére, hogy átérezzék a várakozás valódi és mély mondanivalóját. A találkozó második felében lehetőség nyílt a személyes beszélgetésre, az ünnepi jókívánságok nyilvánítására.

 

KÉPSOROZAT