Elhunyt Németh László nyugalmazott lelkipásztor

 

A nagyváradi megyéspüspök és az egyházmegye papsága Isten akaratában megnyugodva, szomorú szívvel tudatja, hogy 2016. augusztus 4-én, csütörtökön, Főtisztelendő Németh László tiszteletbeli kanonok, nyugalmazott plébános, életének 72., papságának 34. évében, szentségekkel ellátva elhunyt.

A lelkipásztor földi maradványait 2016. augusztus 9-én, 10.00 órakor ravatalozzák fel a nagyvárad-újvárosi plébániatemplomban, 11.00 órakor szentmisét mutatnak be lelki üdvéért, majd a nagyváradi Rulikowski temetőbe helyezik örök nyugalomra.

 

Németh László 1944. november 19-én született Aradon. Dr. Jakab Antal püspök szentelte pappá 1983. június 19-én Gyulafehérváron. Segédlelkész volt Margittán, majd plébános Érkeserűben, Tasnádszántón, Hegyköztótteleken és Köröstarjánban. 2008-ban történt nyugdíjazását követően a nagyváradi Posticumba vonult vissza, a Szent Erzsébet kápolnában és a Szent Márton Öregotthonban teljesítve lelkipásztori szolgálatot. Az utóbbi hónapokban, betegségére való tekintettel a nagyváradi Szent Márton Öregotthonban ápolták.

 

Nyugodjon békében!

 

Böcskei László megyéspüspök és a rokonság

 

 

 

 

 

 

Korábbi körlevelek