Ministránszarándoklat Rómába

2018. július 29 - augusztus 4. között a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye 49 fiatalja Böcskei László megyés püspök vezetésével Nemzetközi Ministránszarándoklaton vesz részt az Egyház szívében, Rómában. Az eseményre idén több mint 70 ezer fiatalt várnak a szervezők a világ számos országából. A nagyváradi egyházmegyéből azok a ministránsok kaptak meghívást a zarándoklatra, akik rendszeres képzésen vesznek részt, illetve rendszeresen szolgálnak a szentmiséken. Ennek megfelelően a nagyváradi plébániákról, Tasnádról, Érmihályfalváról, Székelyhídról, Szilágysomlyóról, Kárásztelekről, Tenkéről, Királydarócról és Biharpüspökiből indulnak zarándokok Rómába. A ministránsok majd felkeresik az Örök Város bazilikáit, nevezetességeit, a katakombákat, a Vatikáni Múzeumot és lehetőségük lesz találkozni Ferenc pápával is.