November 1. – Mindenszentek ünnepe

„Az egyház bölcsen szorosan egymáshoz kapcsolta Mindenszentek ünnepét és Halottak napját. Istent dicsőítő és a boldogokat tisztelő imánkhoz kapcsolódnak engesztelő fohászaink azokért, akik megelőztek bennünket az ebből a világból az örök életbe való átmenetben.“ (Ferenc pápa) 2016. november 1-én, kedden Mindenszentek ünnepén 15.00 órakor a Rulikowski temetőben a Steinberger kápolnánál, 16.00 órakor pedig az egykori Olaszi temetőben található Gerliczy-, illetve a Markovits kápolnánál imádkoznak elhunytjaikért Nagyvárad katolikusai, papok és hívek közösen.