Regionális taizéi talalkozó Margittán

 

Negyedszázada a bizalom zarándoklatán címmel 2015. december 19-én ökumenikus regionális találkozót tartottak Margittán. Négyes jubileumra emlékeztek a margittaiak: a taizéi közösséget alapító Roger testvér születésének 100., halálának 10., az ökumenikus szerzetescsalád alapításának 75. évfordulójára, valamint arra, hogy a kisváros – akkori – fiataljai 25 évvel ezelőtt kezdték meg taizéi zarándoklataikat.

A Caritas által működtetett Szent Antal idősek otthonában szervezett találkozón nemcsak az egykori zarándokok, hanem a mai fiatalok is részt vettek, illetve olyan személyek is, akik szeretnék közelebbről megismerni a taizéi lelkiséget. A margittaiaikon kívül a környékbeli településekről is érkeztek résztvevők, Nagyvradról, Szatmárnémetiből és Kolozsvárról is.

A gazdag programot taizéi imaóra nyitotta, amelyen a monospetri római katolikus kórus is szolgálatot vállalt. A többszólamú éneklés az igazi elmélyülés felé vezette a lelkeket.

Az ünnepi megnyitón jelen volt Májernyik Mihály margittai esperes-plébános, aki örömmel üdvözölte a találkozó létrejöttét. Visszaemlékezett msrgittai szolgálatának első időszakára, amikor ő is szívesen bekapcsolódott a helyi imaórákba, bár Taizébe nem sikerült eljutnia. Hangsúlyozta, hogy az ökumenikus imaalkalmak szervezőit és résztvevőit ezentúl is messzemenően támogatja.

Mihály atya tolmácsolta Böcskei László nagyváradi megyéspüspök köszöntését. A főpásztor áldását küldte a résztvevőkre.

Kovács Gyula református lelkipásztoris jelen volt a rendezvényen, ő is meleg hangon köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, hogy Taizé számára kiemelt hely, ahol egy asztal köré gyűlhetnek össze a világ keresztény fiataljai.

A taizéi közösség részéről a romániai zarándokokért felelős James testvér küldött írásos üzenetet az ünneplőknek: „Kedves fiatal és már nem annyira fiatal egybegyűltek Margittáról és máshonnan! Ahogy összegyűltök megünnepelni Roger testvér életét és mindazt a hatást, amelyet Taizé váltott ki az életetekben és hitetekben, mi is gondolunk rátok és veletek együtt imádkozunk közösségünkben.

A világ már kevésbé tűnik barátságosnak, annál inkább egy fenyegető helynek, mintsem a korai 90-es években, amikor a romániai fiatalok Taizébe való látogatása elkezdődött. Az élet bonyolultabb és a korai évek szabadságérzete gyakran keserűvé válhat. De Roger testvér üzenete, amelyet az evangéliumra alapozva hirdet, az hogy Isten velünk van, jelen van.

Nem szabad megfélemlítsenek a nehéz napok – ezekre tekintsünk úgy, mint az élet kihívásaira, amelyeket Isten előkészít számunkra, megnyitja szívünket és egy valódi párbeszédre hív meg bennünket. Miközben találkoztok és visszaemlékeztek, tekintsetek előre, keressétek a reménység jeleit, amelyek jelen vannak mindennapi életünkben, olykor majdnem láthatatlanok, amiként a kis újszülött is, majdnem észrevétlenül született meg egy istállóban, Betlehemben. De azok számára, akik látni és hallani akarták az üzenetet – a szegény pásztorok, a messzi vidékekről érkező idegenek – ő ott van, és ő a Megváltó. Áldjon meg mindenkit az Úr, és várom, hogy minél előbb mindannyitokkal találkozhassak!”

A találkozó első részében a város születette, Ozsváth Judit egyetemi oktató filmvetítéssel kísért bemutatót tartott Roger testvér, a bizalom zarándoka, az irgalmas szeretet apostolacímmel. Roger testvér életútjának felevenítésén túl az előadás az alapító lelkiségéről, egységvíziójáról és a legszegényebbekhez lehajló szeretetéről is szólt.

Az előadó kiemelte, hogy a taizéi közösség elsősorban belső zarándoklatra, a kiengesztelődés lélekben való megélésére hívja a fiatalokat. Taizé azért is töretlenül népszerű minden kor fiataljai számára, mert feltétel nélkül elfogadja őket olyanoknak, amilyenek, és meghallgatásukra törekszik.

A találkozó különböző programpontjai között lehetőség nyílott az elmúlt negyedszázad zarándoklatai során készített fényképekből rendezett kiállítás megtekintésére is. A résztvevők derűsen nézték végig a hangulatos feliratokkal ellátott, az épület belső falaira kifüggesztett közel 180 képet.

A délelőtti programban kapott helyet az a fórumszerű beszélgetés, amelynek résztvevői hangulatosan számoltak be korabeli taizéi élményeikről. Cseke Attila szenátor, aki szintén az egykori zarándokokhoz tartozott, kiemelte, hogy Taizé számára is meghatározó élményeket jelentett. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy sok év múltán már sok minden átértékelődött benne. „Talán a taizéi utazások alkalmával éreztük magunkat először igazán európaiaknak” – mondta. Akkor ez a tapasztalat is hangsúlyos volt, idővel viszont a lelki élmények lettek meghatározóak. A helyi egyházközség családos közösségének referensei, Krisztik Kornélia és Csongor számára a hit megélésének egy új formáját nyújtotta Taizé.

Ebéd után könyvbemutatóval folytatódott a találkozó délutáni programja. A Taizé, a közös út címmel – Ozsváth Judit által szerkesztett – kötetet Ozsváth József székelyhídi plébános ismertette. A helyi iskola középiskolás diákjai beszédes részletek felolvasásával színesítették az alkalmat. Az említett négyes évforduló apropóján készült kiadvány alapos összefoglalót nyújt Roger testvér és a taizéi közösség életéről és lelkiségéről, és számos tanúságtevő gondolatot fűz egybe.

A könyvbemutató után megható pillanatok következtek – a szervezők a margittai születésű, de ma már a világ különböző pontjain élő egykori zarándokok találkozóra küldött üzeneteit olvasták fel a jelenlévőknek. Az interneten és telefonon érkezett üzenetek felolvasása közben a résztvevők falra vetített képeken láthatták a küldők mai arcát. Valamennyien igen mély megérintettségről tettek tanúbizonyságot – Seattle-től Shanghai-ig, Londontól, Stockholmtól Genfig azt jelezték vissza, hogy a taizéi lelkiség, az egykori margittai csoportban megélt élmények máig kíséri életüket. Az üzenetek olvasóin túl a hallgatóság nagy része is könnyeivel küszködött a meleg szavak hallatán.

Az esti imát megelőzően Kiss Károly, a helyi Caritas igazgatója tartott workshopot Az irgalmas szeretet útján címmel. A foglalkozáshoz apropóul szolgált, hogy Roger testvér gondolatai szorsan kapcsolódnak a római katolikus egyház által ebben az egyházi évben ünnepelt irgalmasság szentévének üzenetéhez. Kiss Károly főként a Caritas és a házi betegellátó szolgálat által nehezen lefedett munkákba való – önkéntes alapú – bekapcsolódási lehetőségekről szólt. A jelenlévők már a helyszínen tervezni kezdték, miként tudnának bekapcsolódni ebbe a nemes munkába. A szervezők reményei szerint ennek a kérdésnek a megoldása is szép hozadéka lesz a találkozónak. A lehetőség mindenki számára adott: aki fel tudja vállalni a rászorulókon való segítést, a Crişan utcai Caritas központban jelentkezhet.

Az egésznapos program ökumenikus imával zárult. Ennek hangszeres kíséretére és vezényletére a Budapesten élő Pop László vállalkozott, aki – feleségével együtt – ezért a találkozóért látogatott haza szülővárosába. Az imaóra keretében a résztvevők hálát adtak néhai Kolozsvári István plébánosért is, aki margittai évei idején önzetlenül segítette az ökumené jegyében összegyűlt fiatalokat.  

A megemlékezés jegyében zajlott, de a több téren előre is mutató színes program minden bizonnyal megmozgatta a lelkeket. A visszajelzések tanúsága szerint a december 19-i találkozó méltó tisztelgés volt a margittaiak számára is oly sokat nyújtó taizéi közösség előtt, és szép reménnyel kecsegtet a taizéi lelkiség helyi szinten való továbbélésére is.

 

Lázár Tamás

 

KÉPSOROZAT

 

Szemelvények a távolabb élők találkozóra küldött gondolataiból:

„Mikor értesültem a találkozóról, nagyon fellelkesültem és gondolatban máris otthon voltam ismét. (…) Ez az öröm alkalma! Még akkor is, ha olyan személyek, akiknek lelki téren sokat köszönhetünk, nincsenek már köztünk. Gondolok itt Kolozsvári István plébánosra, mindannyiunk tisztiére, aki otthont adott tevékenységeinknek, aki, ha nem is értett mindenben egyet velünk, szívvel-lélekkel támogatott bennünket, mert felismerte a közösség összetartó és nevelő erejét; Rácz László (Laci) papbácsira, aki olyan előadásokat tudott tartani, hogy muszáj volt gondolkodni, vitatkozni, érvelni és végül meggyőződni, hogy jó úton járunk. Az a miliő, hangulat, szeretetfátyol, mely Taizét körbe- és belengi Roger testvér hatalmas szívének köszönhető, aki úgy tudott szeretni, ahogyan azt Jézustól tanulta, és amelyhez méltóvá lenni nem tudom, hogy leszek-e valaha. De egy biztos: bár személyesen nem ismertem, lelki fejlődésem csúcsát az általa alapított közösségben átélteknek köszönhetem, és bátran mondhatom, nélküle nem lennék az, aki ma vagyok. Boldog vagyok, hogy ezelőtt sok évvel a közelében lehettem, hogy hallhattam simogató hangját elmélkedés közben, hogy együtt énekelhettem a közelében a sok-sok fiatallal. Ehhez fogható élményem azóta sem volt és azt hiszem nem is lesz soha! Drága Barátaim, „veteránok” és ifjoncok! Csodálatos, hogy együtt vagytok, és minden elismerésem azoknak, akik ezt a találkozót kitalálták! A lelki feltöltődés igazi alkalma ez, amelyre a mai világban nagyon nagy szükségünk van.”

Tamásné Krisztik Tünde – tanár, Románia, Barcaújfalu

 

Nagyon sajnálom, hogy nem lehetek ott a találkozón, mert nagyon jó lett volna találkozni Veletek, és együtt énekelni, beszélgetni, feleleveníteni a sok szép, régi emléket. A mozgalom, ami a rendszerváltás környékén elkezdődött, nagyon sokat jelentett nekem, az össze- és a valahova tartozás érzését, barátságokat, élményeket, de legfőképpen a szeretetet… Az elején fiatalos hévvel úgy indultam vagy indultunk neki, hogy nem láttunk még világot és kiránduljunk egy jót Európa nagyvárosaiba… Az a szabad(os)ság, a megnyílt határok, ami a rendszerváltozás éveiben elkezdődött, sok veszélyt is jelenthetett volna az önmagukat kereső kamaszok számára, de a taizéi értékrend, az iránymutatás fékezte a kamaszkori zabolázatlanságainkat és jó irányba terelt. Aztán Kolozsvári István tisztelendő úr ún. „ taizés óráin” elkezdődött valami, ami bennem Taizében folytatódott, amit akkor nem tudtam megfogalmazni; talán a fiatalos vagányságunkkal nem volt akkor még összeegyeztethető, de az biztos, hogy ez indított el az istenkeresés, majd a hithez vezető úton. (…) Még egy személyes dolog, ami a taizéi útravalót összegzi számomra: az életben az ember gyakran kerül lelkileg nehéz élethelyzetbe – én ilyenkor mindig a „Jézus életem, erőm, békém” taizéi éneket hallgatom meg vagy dúdolom magamban, és ez mindig segít a megoldásban, segít átlendülni a vidám dolgok felé.”

Mészáros Zoltán altatóorvos, Svédország, Nyköping

 

„Taizé egy nagy értékű élmény, csoportos együttlétekkel, beszélgetésekkel, barátságokkal, napi egyszeruű életformával, ami sikeresen közelebb hozza egymáshoz a nemzeteket. Az ott eltöltött alkalmak idővel – úgy hitéletben, mint személyiségfejlődés terén is – reflektálásra késztetettek és számos meglátásra/gondolatra ébresztettek. Köszönöm a lehetőséget és az életre szóló élményeket, Roger testvér, köszönöm, taizéi közösség!”

Nariţa Radu – programozó, Kína, Shanghai

 

„Visszanézve a Taizében készült képeket, mindegyik hátán van valami korabeli, általam írt kommentár. Az egyiken ez: »Taize, 1993. augusztus 2–8., egy hét a Paradicsomban«. Nem véletlenül írtam rá ezt, mert számomra olyan érzés volt, mintha a Paradicsomban lettem volna, vagy legalábbis annak az előszobájában. (…) Ami ott várt, az minden elképzelést, várakozást felülmúlt! Az utóbbi napokban próbáltam magamnak, magamban megfogalmazni, hogy mi ragadott meg a legjobban? Minden! A sok mosoly, amit gyakran teljesen ismeretlen emberektől kaptam, a jókedv, a vidámság, a derű, a felszabadultság – és mindez szeretettel, hittel, Krisztussal átitatva. Kedves, dédelgetett emlék marad az, amikor az ételosztók, vagy a mosogatók spontán elkezdtek énekelni, és ezt átvették a sorban állók vagy a körülöttük lévők is. És persze az imaórák is maradandó emlékek maradnak, az ott énekelt könyörgések, hitvallások. Sokszor kapaszkodtam bele azóta is a „Ne félj, ne aggódj...” kezdetű énekbe. Ezt megtanítottam a hittanosaimnak, meg az egész gyülekezetnek is. Meg azt is, hogy „Jézus életem, erőm békém”. Mert tényleg az! (…) Taizében megtapasztalhattam az igazi egységet, amely nem volt erőltetett, manipulált, előírt, hanem spontán, szívből jövő. De ehhez kellett a közös nevező, Krisztus. Nélküle nincs egység, nincs tolerancia, nincs a másik elfogadása, csak kritizálása, bírálása. Talán ez a krisztusi szeretetet sugárzó légkör volt a legmegragadóbb számomra. (…) Taizében rend volt, nyugalom, szeretet, öröm, békesség. És nemcsak Taizében, hanem a lelkekben is. Jó volt ott lenni, jó lenne visszamenni. Hálás vagyok az Úrnak mindazért, amit átélhettem Taizében és a taizéi találkozókon, de nemcsak ezekért az alkalmakért tartozom hálával, hanem a csütörtöki imaórákért, bibliamagyarázatokért, a margittai közösségért, az áldásokért is. Nekem ezek is nagyon sokat jelentettek. Köszönöm, Uram, és köszönöm Nektek is, drága Barátaim!”

Sisakné Páll Klára – református lelkész, Magyarország, Szentgotthárd

 

„Nagyon sajnálom, hogy nem vehetek részt ezen a találkozón, de higgyétek el, hogy szívemben, lelkemben veletek vagyok, és újra felelevenítem a csodálatos emlékeket, amelyeket együtt éltünk meg a 90es évek közepén Bécsben, Budapesten, Münchenben, Párizsban, Stuttgartban és persze Taizében. Nagyon sok szeretettel emlékezem vissza rátok, a fiatalságom legvarázslatosabb időszakára, a gondtalan utazásokra, a felejthetetlen élményekre, a magukkal ragadó és elbűvölő taizéi dalokra, a meghitt együttlétekre. Taizé nemcsak a világot nyitotta meg előttünk hanem a saját szíveinket is, újra és újra bebizonyította számunkra, hogy a szeretetnél nincsen fontosabb. Szeressük hát tiszta szívből egymást, családunkat, barátainkat, ismerőseinket, de leginkább Jézus Krisztust, hiszen az ő szeretetének tüzével az egész világot beragyoghatjuk. Higgyünk és reméljünk igaz szívvel, hiszen a hívő ember előtt semmi sem lehetetlen, rég megálmodott álmaink is valóra válnak.”

Buzogány (Szebeni) Melinda – tanár, Magyarország, Érd

 

„Szeretettel gondolunk rátok és sajnáljuk, hogy nem lehetünk veletek. (…) Érdekes és új idők voltak azok az első évek az 1989 decemberi események után... Jómagam (Ági) úgy kerültem a csoportba, hogy akkoriban Kolozsvári István plébánoshoz jártam zongoraórákra, és alkalmam volt az akkor még filmvetítésekkel induló összejöveteleken részt venni. Aztán énekelgettünk és a csoportlétszám egyre nőtt... Jelenleg Angliában élünk, de a taizéi kottás kis könyv mindig velünk utazik. Ami még számunkra nagyon fontos: a második nyáron, mikor Taizében voltunk, Hector testvér megáldott minket és ott felhúztuk az eljegyzési gyűrűnket. Csodálatos volt!”

Danyó Ági és Pisti – Anglia, London

 

"Tizenötévesen hallottam először Taizéről. Nem tudtam ki vagy mi az, csak azt mondták a rangidősök, hogy nekem mennem kell. Nem egy ifjúsági tábort találtam, amit akkoriban szörnyen utáltam, hanem annál sokkal többet. Rájöttem, hogy nem titkolnivaló a hitem, hogy lehet, sőt kell is örülni egy hajnali misének, a legnagyobb hangzavarban is megtalálhatom a csendet, a saját csendemet. Félelmetes, ahogy az a hatalmas embertömeg pár testvér és gyermek vezetésével egyszerre énekel, mintha csak téged bátorítana a „Ne félj, ne aggódj”, és sorba akarsz állni a lelki táplálék osztásakor is, nemcsak a testiénél. És még egy aprócska titok szűk családom krónikájából. Folyton keressük a jeleket, merre tovább, melyik utat válasszuk. Hát az én nyakamban lógó taizéi kereszt is egy jel volt tizenöt éve férjemnek, hogy nem szabad elengednie. Ő a székelyudvarhelyi csapattal látogatta a taizéi közösséget, ebédelt Roger testvérrel, osztott ételt a fiataloknak, énekelt az OYAK előtt. Öt évig jártunk egy fakultánsra, és nem tudtunk egymásról semmit. Diplomaosztó előtt ő egy hetet Taizében töltött, aztán Marosvásárhelyre visszaérve, a ballagás nyüzsgésében meglátta a nyakamban a keresztet és döntött, döntöttünk. Két gyermekünk van és nagyon szeretnénk családostól eljutni egyszer Taizébe, hogy megmutassuk a csodát.” Horber Enikő – gyógyszerész, Magyarország, Szombathely „Tizenévesen többször sikerült eljutnom a taizéi zarándoklatra. Már az első alkalommal is magával ragadott a bensőséges hangulat, ami a közös imák alkalmával csak fokozódott. Az érzést, ami több ezer ember együtt éneklése, imája, meditálása indít el, leírni nem igazán lehet – belső nyugalom, megtisztulás... Taizé nemcsak hangulatában magával ragadó, egyszerűségével is példamutató, ahol különböző nemzetiségű és vallású emberek békében, szeretetben tudnak együtt imádkozni.”

Györffy Mónika – Svájc, Genf

 

„Mit jelentett nekem Taizé?! Hát mindenképpen egy közösségi hovatartozást, barátokat és nem utolsó sorban a vallási élet egy emészthetőbb, számomra szimpatikusabb, fiatalbarát megközelítését, melyben nagy szerep jutott a kellemes, máig is szívesen hallgatott énekeknek. És természetesen a kalandos utazásokat, kóborlásokat sem felejtjük el!"

Ertsey Róbert – háziorvos, Magyarország, Gyöngyös

 

„A következő emlékek a tíz év zarándoklat alatt egyszerűen belémégtek. (…) -Az egyik kóruspróba után egy csúnya esős napon mindenki csalódva konstatálta, hogy hamarosan bőrig ázunk és egyébként is elegunk van az esőből. A karvezető Szent András-nőver pedig elővette az esernyőjét, ünneplőbe öltöztette a lelkünket egy nagy mosollyal, és énekelve indult útjára. (…) -Az utolsó előtti utunk, amikor hazaindulás előtt F. Imolával meggyújtottuk az esti imára a gyertyákat és felszálltunk a buszra. -Az egyik látogatásunk az Ameugny-i templomban, amikor gyerekek éppen Szent Ferenc történetét adták elő, aztán fecskék repültek be, keringtek egy ideig és kirepültek. (…) -A hajnalig tartó imák, éneklések a templomban, és hogy a test engedelmeskedik, a hét vége felé már egy kézipoggyászba is össze tudtunk volna gömbölyödni. -Sok ismeretség a kiscsoportos találkozókon, a tolerancia csírái a különböző felekezetű, nemzetiségű és temperamentumú emberek történetei, meg aztán a kezdeti magyarázkodás, hogy én magyar vagyok, de romániai, amitől akkor feszengtem, és amire ma már nagyon büszke vagyok. -A taizéi medál, amit ha mai napig meglátok valaki nyakában, tudom, hogy összeköt minket valami. (…) Azt tudom, hogy ha ott fogok élni, ahol a bizalom zarándokútját szervezik majd, biztosan fogadok fiatalokat. Nem tudom, milyen lennék enélkül a tíz év nélkül. Azt tudom, hogy Taizé már akkor utat mutatott, amikor még nem is tudtam róla, hogy keresem.” Bereczki Erika – Svédország, Stockholm „Több mint tíz éven keresztül évente kétszer is részt vettem a taizéi találkozókon. A közös és az egyéni imák, az énekek és a csönd hozzásegítettek, hogy közelebb kerüljek Istenhez, hogy megtaláljam a szívem békéjét, felfedezzem, miért élek, nyitottabbá válljak mások felé, és ezáltal életem is új lendületet kapott. Taizé olyan, mint egy kis sziget – a kiengesztelődés, a bizalom, a béke szigete. Hálát adok Istennek, azért, hogy ennek részese lehettem!”

Straub (Bajdik) Judit – hitoktató, Románia, Borosjenő – Kisiratos

 

„Taizé egyszerre távoli, nosztalgikus, és kedves; lélekelemelő és léleképítő: építi a hitet, a tapasztalatot, az önmagamhoz és Istenhez vezető utat. Taizé olyan, ami egyszerre követendő és mégis ambivalens, egyszerre zárt és nyitott, egyszerre egyéni és közösségi, egyszerre ima és munka, és ének-ének-ének: fantasztikus szépség és egyszerűség a meditatív polifónia csodájában. Taizé a „kiengesztelődés és bizalom zarándokútja”, az „örök élethez vezető út („le chemin d’éternité”), a „hit forrása”, a tolerancia és az elfogadás: maga a szerzetesi élet („monastic life”) – ami számunkra ennek csak szelete. Taizé: az idilli és eldugott festői környezet, a világra akkor kinyíló és kinéző tekintet, lélek, és gondolkodás. Taizé: a jelenlét és részvétel a sokszínű és sok-kultúrájú, és mégis egységes és egyszerű mindennapokban. Taizé a hömpölygő és színes forgatag, a naponta többször elcsendesedő tömeg, az imádkozni, meditálni és együtt gondolkodni képes népes csoportok sora, a világ sok-sok pontjáról idesereglő vidám sokadalom. Taizé az, ami éltető-, mozgató, és szervezőerő. Taizé felejthetetlen, meghatározó, felemelő és mélységeket megismertető. Egyszerűen csak: Taizé.”

Gergely Betti – Magyarország, Pécs

 

„Mit is jelentett nekem Taizé?!... Egy harmadik szülőt, egy nagytestvért, aki nevelt, formált, alakított, egy gyönyörű, tartalmas periódust az életemből. Kezdetben Taizé a világot nyitotta ki számomra, ami a maga nemében egy szórakoztató, izgalmas, szabadsággal teli kaland volt, de ahogy telt az idő, rájöttem, mi az igazi ajándék, amit Taizétől kaptam. Ez a lelki ajándék, amit közel egy évtizeden át kaptam ezektől a találkozóktól, még most is elkísér mindenhova,velem van a mindennapjaimban. „Jézus èletem, erőm, békém, Jézus társam, örömöm! Benned bízom, Te vagy az Úr, már nincs mit félnem, mert bennem élsz. Már nincs mit félnem, mert bennem élsz.” E sorokat, higgyétek el, nagyon sokszor dúdolom, legyek vidám, szomorú vagy esetleg olyan élethelyzetben, amikor döntés előtt állok. (…) Sajnos nem lehetünk veletek a találkozón, de lélekben veletek vagyunk.” Szebeni Csongor – fogorvos, Románia, Margitta „Sokszor visszaemlékezem a régi időkre. Taizé jó élményeket hoz vissza: kinyitotta a világot nekünk földrajzilag és spirituálisan is. (…) A taizéi tábort még most is látom magam előtt: egyszerű, jól megszervezett, sok fiatallal benne. Bánom, hogy nem mélyedtem jobban bele az ottani életbe. Szívesen elmennék újból.”

Szabó Misi – üzletember, Amerikai Egyesült Államok, Seattle

 

„A ’90 s évek végén ismerkedtem meg a taizéi lelkiséggel és szellemiséggel. Ezek által számos barátra, élményre tettem szert, de egy valami biztos: megtaláltam önmagam. Olyan élményekkel gazdagodtam, amelyek erősen meghatározóak voltak életcélom megvalósításában. A Taizében és a téli találkozókon megtapasztalt szeretet és ebbe a nagy családba való befogadás – meghatározó volt számomra. Taizébe mindannyian újra és újra visszavágyunk.” Miheler Kata – fogorvos, Románia, Nagyvárad „Taizébe háromszor sikerült eddig eljutnom, és ez a három nyár életem három legszebb nyara volt. Nagyon megszerettem a helyszínt, a testvéreket, az embereket, akikkel az úton vagy a táborban ismerkedtem meg. Azóta is visszavágyom oda. Titkon abban reménykedem, hogy a családommal, a gyerekeimmel sátorral fogok visszatérni Taizébe. Immár tizenegy éve annak, hogy utoljára ott jártam. Megtanultam, hogy a szeretetben egyek vagyunk. Taizé számomra a hitet mutatta mindenben, ami ezt a világot mozgatja. Köszönöm a mindenkori szervezőknek, Istennek, hogy oda eljutottam és ezt megtapasztalhattam.

Jacsó Ágota – újságíró, Magyarország, Budapest