Tavaszi Koronagyűlés Nagyváradon

2013. május 16-án, csütörtökönszervezi meg a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Tavaszi Papi Koronagyűlést (Tavaszi Papi Találkozót). Ebből az alkalomból Nagyváradra érkezik az egyházmegye papsága, hogy közös továbbképzőn vegyenek részt a püspöki székvárosban. A szükséges képzések révén a pap elsősorban szakmabeli ismereteit bővíti, hogy lelkipásztori tevékenységét az Egyház előírásai szerint  eredményesen végezhesse. A koronagyűlésre reggel 10.00 órakor kezdődik a Szent László Római Katolikus Líceum épületében, ahol a hitoktatók bevonásával a hitoktatás fortélyaiba nyernek betekintést a papok: nyílt órákon vesznek részt, majd lehetőség lesz a hitoktatókkal való szakmai beszélgetésre is.