Őszi találkozón vettek részt az egyházmegye papjai

 

Több évtizedes gyóntatói tapasztalataiból merítve tartott előadást a nagyváradi egyházmegyés papoknak 2016. október 20-án, csütörtökön az őszi Papi Találkozón Mons. Kondé Lajos szeged-belvárosi plébános, püspöki helynök. A Nagyváradi Római Katolikus egyházmegye minden évben megszervezi a továbbképző jellegű találkozót papjai számára, így nem csak lelki feltöltődést biztosítva a papi lelkigyakorlatok alkalmával, hanem szakmai képzést is. Idén a találkozó témája összhangban volt az Irgalmasság Évével, mégpedig a bűnbánat szentségéről beszélt a meghívott előadó.

A továbbképző 10.00 órakor kezdődött az Egyházmegyei Pasztorális Központban. Böcskei László megyés püspök köszöntötte a papokat és a vendéget, ő vezette be a témát, röviden szólva ennek fontosságáról és korszerűségéről.

Mons. Kondé Lajos két részben tartott előadást. Felszólalásának első felében a gyónás körüli kihívásokról, nehézségekről, túlkapásokról, a hívek téves szokásairól és felfogásáról beszélt, alátámasztva ezeket olyan példákkal, amelyeket ő maga személyesen élt meg lelkipásztorként. Vannak gyakran felületes, megszokásból tett szentgyónások, amelyek nem hoznak nagy lelki gyümölcsöket, a lelkipásztorok feladata pedig az, hogy megtanítsák a híveket a helyes, őszinte bűnbánatra, megtérésre.  A találkozó második részében az előadó a lelkipásztorok helyes hozzáállásáról, az egyház hivatalos tanításáról, a bűnbocsánat szentségének hatékonyságáról szólt a hallgatósághoz. A lelkipásztornak együttérzőnek kell lennie, úgy kell a gyónóhoz hozzáállnia, hogy a gyónás folytán az valóban meggyógyuljon lelkileg, jó érzéssel hagyja el a gyóntatószéket, vagy helységet.

Az előadások után lehetőség nyílt a párbeszédre, kérdések és válaszok hangzottak el, tapasztalatot cseréltek a jelenlevő lelkipásztorok. A napközi ima közös elvégzésével zárult a találkozó.

Az idei őszi Papi Találkozó lehetőséget biztosított a találkozásra, lelki feltöltődésre, tapasztalatok cseréjére és a hivatásbeli szakmai gazdagodásra.