Keresztutat állítottak a szlovák hívek - beszámoló

 

Én nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével. Általa keresztre szegezték nekem a világot, és engem is a világnak. (Gal, 14)

A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye szlovák híveinek ősi vágya vált valóra 2016. augusztus 27-én, szombaton: az ő kezdeményezésükre, önerőből elvégzett munkájuknak köszönhetően és Mercsak Anton baromlaki plébános kérésére Böcskei László megyés püspök, Virgil Bercea görög katolikus püspök és Jozef Haľko pozsonyi segédpüspök megáldotta a Vâlcele-Popuri településhez tartozó Kerek Somlyó nevű dombon felállított 14 keresztúti stációt, egy keresztet, a tövében egy szabadtéri oltárt, illetve egy Páduai Szent Antal tiszteletére emelt kápolnát. A 11.00 órakor kezdődött szertartáson plébánosaik kíséretében szép számmal vettek részt a környékbeli hívek.

A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye főpásztora ebből az alkalomból elrendelte, hogy minden évben egyszer, szeptember 14-én, Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepén szentmisét mutassanak be a szabadtéri oltárnál, hálát adva azért, hogy az évszázadok viharai közepette a kereszt jelében bízva meg tudtuk őrizni örök értékeinket, hitünket, hagyományainkat.

 

KÉPSOROZAT