Karácsonyi és újévi programok 2010

1.         2010. december 22-én, szerdán a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség székhelyén, a Püspöki Palotában az egyházmegye papjai és szerzetesei a főpásztorral közösen hangolódnak rá Karácsony Ünnepére: 11.00 órakor a Püspöki Palota dísztermében karácsonyi üzenetét adja át számukra Excellenciás Böcskei László megyéspüspök. Csütörtökön, 2010. december 23-án, 12.00 órakor az Egyházmegyei Hivatal és a Székesegyház alkalmazottai közösen ünneplik meg Jézus Krisztus Születését.

 

2.         2010. december 24-én, Szenteste : 23.00 órától orgonakoncert lesz a Székesegyházban, majd ezt követi a Karácsony meghirdetése és az ünnepélyes éjféli mise, melyet  Excellenciás Böcskei László megyéspüspök celebrál 24.00 órai kezdettel. A szentmise zenei részét August Zangl Missa Pastorale-ja és karácsonyi népénekek képezik, melyeket a Székesegyház kórusa és zenekara ad elő Balogh Mihály karnagy irányításával.

 

3.         2010. december 25-én, Jézus Krisztus Születésének ünnepén – Karácsonykor - vasárnapi program szerint lesznek a szentmisék. Az ünnepi szentmisét a megyéspüspök 10.00 órakor mutatja be. Az éjféli szentmiséhez hasonló programmal vesz részt a szentmisén a Székesegyház ének- és zenekara. A 18.00 órakor kezdődő szentmise után adják át a gyermekek az általuk összeállított karácsonyi műsort ajándékul a nagyváradi hívek számára.

 

4.         2010. december 26-án, Szent Család Vasárnapján, az ünnepélyes szentmisét  10.00 órakor mutatja be Excellenciás Böcskei László megyéspüspök. Ezen a napon különösen a családokért imádkozunk.

 

5.         2010. december 31-én, Szent Szilveszter napján, a polgári év utolsó napja. Excellenciás Böcskei László megyéspüspök 18.00 órakor mutatja be az évvégi hálaadó szentmisét.

 

6.         2011. január 1-én, szombaton, a polgári év első napján, Szűz Mária, Isten Anyjának ünnepe, egyben a  Béke Világnapja. A Székesegyházban vasárnapi miserend szerint mutatják be a szentmiséket.   Böcskei László megyéspüspök a 10.00 órakor kezdődő szentmisét celebrálja Isten áldását kérve az új polgári év kezdetén a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye minden híve számára.

 

7.         2010. december 23 – 2011. január 3. között az Egyházmegyei Hivatalban nincs ügyfélfogadás.