Gyulafehérvári kisszeminárium-szkóla Nagyváradon

“Hivatás és liturgikus misszió” mottó jegyében kirándulással egybekötött szakmai hétvégét tölt Nagyváradon a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Líceumi Szeminárium (a volt Kántoriskola jogutódja) 15 fős szkólája, amelynek vezetője és szakmai irányítója az intézet spirituálisa és egyszemélyben zenetanára is, Farkas László.

Szombaton, 2016 április 9-én, 8.00 órai kezdettel a Szent László plébániatemplomban bemutatott szentmisén teljesítenek liturgikus szolgálatot a diákok. A szentmisét követően röviden bemutatásra kerül az iskola nevelési, oktatási, liturgikus és kulturális missziója, funkciója.

Nagyváradi tartózkodásuk második liturgikus szolgálati helye a váradszöllősi római katolikus plébániatemplom lesz vasárnap, április 10-én, ahol a 10.30 órakor kezdődő szentmisét fogják zenei szolgálatukkal szebbé tenni. A szentmise után tizenöt perces bemutató-kóruséneklésre is sor kerül. Szeretettel várják a híveket és az érdeklődőket mindkét alkalomra.

 

 

 

 

Korábbi körlevelek