Beszámoló az ifjúsági világtalálkozóról

Zarándok. Zarándokút.Ezek az első szavak amik megszületnek bennem ha visszanézek az elmúlt két hétre. Zarándokok voltunk, hiszen szinte semmivel indultunk útnak, kényelem helyett az áldozatot választottuk és Isten volt az, aki vezetett minket.

Erre az útra 43 nagyváradi egyházmegyés fiatallal indultam el augusztus 10-én. Indulásunkat megelőzve Böcskei László püspük atyánkkal szentmisében kértük Isten oltalmát, hogy óvjon és segítsen minket. Utazásainkat imádságok kísérték végig: hol reggeli dicsérettel „ébresztettük” az Urat, hol a rózsafűzért morzsltuk, hol általunk összeállított imádságokkal szóltunk Istenhez. Első napunk pihenője az ausztriai, Salzburgban telt. Kis csoportommal városnézésre indultunk, majd a nap végén a kapucinus ferences testvéreknél szentmisén és csendes szentségimádásáon köszöntük meg a nap ajándékeit, derűs pillanatait..

Másnap a világtalálkozó mottója nyomán („Verjetek gyökeret Krisztusban, épüljetek rá és erősödjetek meg a hitben.” – Kol 2,7) a franciaországi Taizében folytattuk Krisztusba gyökerezésünket.  Pénteken Krisztus keresztjére borulva átélhettem a szenvedés misztériumát, szombaton égő mécsessel a kezemben hirdethettem a feltámadt Krisztust, vasárnap reggel pedig a szentmisében hálás szívvel járulhattam az Úr asztalához. Évközi idő volt, bennem mégis húsvét szent ünnepe elevenedett fel. Taizében megtapasztalhattam az egyszerűséget, a szerénységet, és ebben éreztem meg a közénk született Isten jelenlétét. Ez volt az a hely, ahol valóban megéreztük, hogy egy közösséggé kell olvadjunk zarándokutunk folyamán.  

Augusztus 15-én megérkeztünk zarándokutunk céljához: Madridba. Szálláshelyeink megtalálása után egy közeli plébánián ünnepeltük spanyol testvéreinkkel a Boldogságos Szűz Mária mennybevételét, imádsággal gondolva a nagyváradi székesegyház búcsúünnepére is. Madridban az első két nap kulturális programokkal telt el: láthattuk az Almudenai Miasszonyunkról nevezett székesegyházat, a Prado múzeumot, az Alcala Kaput, a Santiago Bernabéu stadiont, az Atocha pályaudvart és sok más nevezetességet. Augusztus 16-án a nyitó szentmise alkalmával éreztem meg, hogy miért, de inkább Kiért jöttünk el több százezren Spanyolország fővárosába.

Augusztus 17-19 között a délelőtti órákban a magyar zarándok csoportok közös katekézisen és szentmisén vettek részt. Első nap Bíró László püspök atya katekézisének középpontjában a hit állt. „Mi is valójában a hit?” – hangzott el a kérdés. A katekézisen erre a kérdésre  kaptunk válaszokat: a hit döntés, ami irányítja életünket,  a hit esemény, amelyben Isten közeledik felénk, a hit ajándék, amit elfogadunk és megköszönünk, mint az ajándékozó Isten szeretetét, a hit kapcsolat, amit imádsággal ápolunk.

A második katekézis mottója: Krisztusba gyökerezve. Ebben a témában Böcskei László püspök atya osztotta meg velünk gondolatait. Létfontosságú, hogy a mai zűrzavaros világban legyenek szilárd gyökereink, amik segítenek minket keresésünkben. Ábrahám példáját felhasználva, a püspök atya kiemelte az Istentől jövő megszólítás fontosságát, amit csak akkor hallunk meg, ha állandó kapcsolatban vagyunk vele. Krisztus a gyökér, aki éltet minket, akár gyökér a fát. Belőle kell táplálkoznunk, hogy hajtásokat hozzunk és gyümölcsöket teremjünk.

A harmadik katekézist Kocsis Fülöp püspök atya tartotta, aki a missziós küldetésről beszélt. Ezen sajnos nem tudtam részt venni, ugyanis nekem más küldetés jutott: egyik zarándoktársam lesérült és őt kísértem el az ügyeletre, hogy megkapja a szükséges kezelést.

Nagyon vártuk a Szentyaával való találkozást. Csütörtökön érkezett az Alcala Kapuhoz. Az utcák megteltek fiatalokkal, akik látni akartak. Én érezni akartam a jelenlétét. Hiába vonul el előttem, ha nem vonul át bennem. Hiába lép le a térre, ha nem lép be a szívembe. Térben távolabb volt tőlem, de imádságban tudtam, hogy közel, mellettem van. Azokban a napokban mindenki mellett ott volt: ott volt a péntek délelőtt a szerzetesekkel, ott volt a péntek esti keresztúton, ahol érted és értem imádkozott, ott volt szombaton a székesegyházban, ahol a kispapokkal imádkozott, ott volt a viharban, ahol Jézus Legszentebb Szívének ajánlott téged és engem, ott volt vasárnap ahol érted és értem mutatta be a szentmisét. Ő ott volt!

A zárószentmise után augusztus 21-én délután indultunk el haza. Az út porát egy olaszországi kisváros, Cogoleto tengerpartján mostuk le magunkról, majd másnap egy veronai plébániaközösség önzetlen vendégszeretetének lehettünk „áldozatai”. Páduában felemelő érzés volt a kolostor kerengőjének imádsággal átitatott falai között elmondani a magam imáit. Utolsó pihenő állomásunk a „lagúnák városa”, Velence volt, ahol a Szent Márk téren töltöttük el időnk nagyrészét.

A hosszú út porával és aláírásainkkal díszített zászlónk alatt hazaérkezve, főpásztorunkkal  együtt vonultunk hálaadó imádságra a székesegyházba köszönetet mondva Istennek, hogy meghívott minket követésére és védelmezett minket ezen a zarándokúton! (Ertsey Melinda)