Iskolanap 150 év bűvöletében

 

Csütörtökön tartották a 28. Festum Varadinum keretében a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum iskolanapját, melynek lezárásaként a díszteremben bemutatták a tanintézet II. évkönyvét.

Az idei „múltidéző-jövőbe tekintő” iskolanap programjainak az volt a célja, hogy bemutassa az intézménynek otthont adó, a Rimanóczyak által tervezett, eredetileg földszintes épület, valamint a váradi római katolikus oktatás múltját és jövőjét.

Az események reggel szentmisével kezdődtek, melyet Vass Csaba ifjúsági lelkész, lazarista szerzetes mutatott be, lévén hogy a lazaristák annak a vincés családnak a tagjai, melynek apácanővéreit hívta meg oktatni annak idején az intézményalapító Nogáll János püspök az általa megálmodott Szent Vince Intézetbe másfél évszázaddal ezelőtt. (A mostani Szent László Líceumot ugyanis 1991-ben alapították, és néhány éve működik ebben az ingatlanban, mely a püspökség támogatásával évről-évre szebb lesz). Prédikációjában a tisztelendő úgy fogalmazott: a mostani diákok is bekapcsolódnak a váradi római katolikus oktatás napjainkban is íródó történetébe, meghosszabbítva, színesítve azt. Egy örökséget bíztak rájuk elődeik ajándékként, ők pedig örülhetnek annak, hogy egymást segítve építhetik a jövőjét.

A liturgia után változatos programok várták az ünneplőket, íme néhány ezek közül, a teljesség igénye nélkül: Mons. Fodor János általános helynök szólt közvetlen hangon Nogáll püspökről, íróról, teológusról; a líceum múltjáról szóló kiállítás nyílt Márton Katalin tanárnő és Harácsek Klementina igazgatóhelyettes összeállításában, Vincze Zsolt történelemtanár vetélkedőt szervezett, Kele Tünde tanárnő a helyi fizetőeszközökről tartott előadást, Nógrádi Márta tanárnő irányításával a szakács szakos, illetve gasztronómiai technikus diákok bibliai ételeket készítettek (a tékozló fiú pörköltje, szentháromság kenyér stb.). Ugyanakkor volt többek közt suduku, tánc régen és most, „memóriazavar”, könyvkuckó és számos egyéb érdekes dolog is.

A nap fénypontjaként a díszteremben bemutatták az iskola második évkönyvét, melynek fő szerkesztője, vagy – ahogy Konrád Katalin igazgatónő fogalmazott – motorja, előmozdítója Zalder Éva magyartanárnő, korábbi igazgatónő volt.

Böcskei László megyés püspök a magvető példázatának említésével nyomatékosította azt, mennyire fontos, hogy ne csupán értékeljük azt, amit mások előttünk vetettek, és aminek köszönhetően növekedhetünk, hanem mi is folytassuk a magvetést. Azt mondta: Isten úgy teremtette a világot, hogy minden kornak van tavasza és ősze, és e kettő néha találkozik egymással. Felemelő, lelkesítő feladat, ahogyan a tanárok a diákok nevelésével hozzájárulnak a tavasz kibontakozásához, hogy lehessen a múltjuk és tapasztalatuk révén a premontrei öregdiákok és a vincés nővérek által szimbolizált ősz.

Konrád Katalin forrást adó kúthoz hasonlította a pedagógusi munkát, Zalder Éva pedig meghatódottan emlékezett vissza az iskola különböző korszakaira. Műsorral szolgáltak Szent László-s diákok, majd néhány tanár osztotta meg idevágó gondolatait a jelenlevőkkel.

 

Forrás: erdon.ro