Húsvét vigilíája a nagyváradi székesegyházban

 

A tűz megszentelésével kezdődött 2017. április 15-én, 21.00 órakor a székesegyház előtti téren a húsvéti vigília. Az asszisztencia égő húsvéti gyertyával vonult a templomba, amelyről a hívek is meggyújthatták gyertyáikat. A Húsvéti Öröméneket, az Exultetet az igeliturgia követte. Ennek olvasmányai az üdvösségtörténetet mutatták be az ember teremtésétől egészen az újszövetségben megvalósult megváltási műig, Urunk Jézus feltámadásáig. Az ünnepi szentmisét, amelynek fontos részeit képezték a vízszentelés és a keresztségi ígéretek megújítása voltak, Böcskei László megyéspüspök celebrálta. Jánossi Imre diakónus mondott prédikációt. A szónok azzal a megállapítással kezdte beszédét, miszerint az ószövetség választott népéhez hasonlóan mis is megérkez kivonulásunkból, melyben minden megtérésre hívó szó fölkavart. Felébradtünk holt álmainkból, legyőzve béklyóink, és röghöz tapasztó hétköznapjaink terheit. Minden vigíliák anyjának óráiban győzelmet ünneplünk, mégpedig olyat, amelyet a kereszthalál és a feltámadás font eggyé, hogy mindannyiunk előtt a ledicsőbb módon tündökölhessen megváltásunk árának története. Isten azért váltott meg minket, hogy a világosság fiaiként ébredjünk rá a bele való gyökerezettségünkre. Lelkünk Krisztussal, az örök mával és az örök holnappal támad fel örökre, halottaiból. Az örömhírt, amelyet megkerestünk, és megtaláltunk, tovább kell adnunk – bátorította a híveket a diakónus.

A szentmise végén a szent sír szertartása, majd az Oltáriszenséggel való feltámadási körmenet következett, a székesegyház kertjében. Az áldást követően, a főpásztor húsvéti jókívánságait osztotta meg a hívekkel, majd a kosarakban hozott, áldoztató rácsra kihelyezett húsvéti ételeket áldotta meg. Arra hívta fel a figyelmet a megyés püspök, hogy ünneplésünk és örömünk közepette se feledkezzünk meg azokért a keresztény testvéreinkért imádkozni, akiket hitük miatt üldöznek, és akiknek nem adatik meg az a lehetőség, hogy mint mi, békében örvendezzünk Üdvözítőnk feltámadása felett. Továbbá a híveik imáiba ajánlotta a betegeket, időseket, szenvedőket.

 

KÉPEK

 

VIDEO FELVÉTEL