Hivatások Hétvégéje 2013 - beszámoló

 

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Egyházmegyei Ifjúsági Központja harmadik alkalommal szervezte meg április 19-21. között a Hivatások Hétvégéje címet viselő programot.  A találkozóra Nagyváradról, Bélfenyérről, Tasnádról, Kárásztelekről, Mihályfalváról, Hegyköztóttelekről és Baromlakáról érkeztek olyan fiatalok, akik érdeklődnek a papi és a szerzetesi élet iránt.

Péntek délután ismerkedéssel kezdődött a program, majd vacsora után a Szent Antal életét bemutató filmet  tekinthettük meg közösen.

Szombaton Köbli Tamás, domonkos atya két csodálatos előadást tartott a hivatásáról, a papi élet szépségéről. A hivatás vállalásával, a végleges „igen” kimondásával  kapcsolatban elhangzott mondatát mélyen a szívükbe vésték a fiatalok: Nem kell félni, meg kell lépni! A szerzetes atya előadásai után a Szatmári házaspár (Ferenc és Teréz) arra mutatott rá, hogy milyen nagy szükség van a pap személyére a mai társadalomban. Az előadások  után a résztvevők kiscsoportokban osztották meg gondolataikat, tették fel egymásnak kérdéseiket.

Délután Siterbe utaztunk, az Árpád-kori templomot látogattuk meg, miután Biharon is megálltunk a földvárat megtekinteni. Volt időnk a játéknak  és friss levegőnek is örülni.

Este a hegyköztótteleki plébánia vendégszeretetét élvezhettük: a közösen bemutatott szentmise után, finom bográcsos várt minket a plébánia udvarán. Nagyváradra érkezve egy esti sétával zártuk le a napot.

A vasárnapi kiértékelőn elhangzott többek részéről, hogy a találkozóról az örömet, az Istenbe vetett bizalmat és bátor szívet visznek magukkal. Bátor szívet, hogy Krisztus tanúi legyenek a világban, és Krisztus hívására merjék megtenni a szükséges lépéseket.

Ezután közösen készültünk a szentmisére, hálás szívvel gondolva az együtt töltött időre és kérve az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába, akiket pedig már meghívott a papságra, szerzetesi életre, tartsa meg hűségben és szeretetben.

 

Módi Blanka vincés nővér