Meggyújtották a harmadik adventi gyertyát

 

Már csak egy gyertya vár a meggyújtásra, hiszen szombaton, 2015. december 12-én 19.00 órakor, a Gaudete vasárnap, vagyis örömvasárnap előestéjén lángra lobbant a harmadik, rózsaszínű gyertya is a nagyváradi római katolikus székesegyház előtti téren felállított méretes koszorún jelezve, hogy közel áll az Üdvözítő érkezése.

A szertartást Vakon Zsolt püspöki titkár vezette, közreműködtek az Egyházmegyei Várlak Ifjúsági közpon fiataljai. Beszédében a celebráns a negyedik, még meg nem gyújtott gyertyára irányította a számos jelenlevő figyelmét kihangsúlyozva, hogy mindenki nézzen magába, fedezze fel azt, ami még nem teljes, ami még hiányzik ahhoz, hogy méltó módon fogadják az érkező Üdvözítőt.

A következő és egyben idei utolsó adventi gyertyagyújtás szertartásán az Egyházmegyei Laikuskézpő családcsoportja hívja meg imára a jelenlevőket, 2015. december 19-én, 19.00 órakor.

 

KÉPSOROZAT