Garai Zsolt adott koncertet Nagyvárad-Szöllősön

 

Ismét helyi orgonista játékának örvendhetett a közönség 2016. október 23-án, vasárnap este Váradszöllősön. Magunkénak vallhatjuk, hiszen az aradi születésű Garai Zsolt mintegy évtizede szolgálja a színvonalas orgonamuzsika, régizene és zenei oktatás ügyét Váradon, nemkülönben Váradszöllősön, ahol immár hetedik alkalommal szólaltatta meg a kitűnő hangszert. Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában, a Sabin Drăgoi Művészeti Líceumban végezte orgona-zongora szakon. Mesteri fokozatát a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia orgonaszakán szerezte meg 2005-ben. Csembalistaként és orgonistaként egyaránt koncertezik országszerte és országhatáron túl. Jelenleg a nagyváradi Emanuel Egyetem Zenei tanszékének adjunktusa, valamint az Il pastor fido barokk régizenei együttes csembalistája. Komoly háttértudásra, nagy rálátásra és ezek szerinti választékosságra enged következtetni az a közel másfélórás műsor, amit erre az alkalomra összeállított Garai. Valóságos orgona- sőt zenetörténeti csemegekosárral kedveskedett hallgatóságának. Boëllmann Gótikus szvittjén kívül – mely minden népszerű műsornak sikerdarabja – az összes felhangzó alkotás ritkaságnak számít a koncertrepertoárokban. Mindjárt elsőként Johann Sebastian Bach (1685 – 1750) négy szakaszos d-moll csembaló-toccataja (BWV 991) hangzott fel Garai Zsolt stílusosan elkészített orgonaátiratában. Ezt Daniel Croner (1656 – 1740), Bach idősebb brassói kortársának Prelúdiuma, Fantáziája és Fúgája követte, mely szemléletesen mutatta be a Bach-féle kiforrott forma- és műfajkezelés kezdetlegesebb erdélyi párhuzamait. Talán a stiláris kontraszt további fokozásának szándékával helyezte el itt Garai Zsolt a következő művet. A kissé ormótlan, olykor dallam- és harmóniafordulataiban esetlen, de mégis magával ragadó erdélyi barokk orgonamuzsika után Carl Philip Emanuel Bach (1714 – 1788) g-moll szonátája csendült fel. A híres Bach-sarjak közül a második fiú műve a gáláns rokokó stílus iskolapéldája, ekként a nagynevű papa stílusának elleniránya is, ugyanakkor a zárótétel szövevényes szólamvezetése ékesen bizonyítja: alma nem esik messze a fájától... Így a koncert első tömbje egy kor esztéikai vívódásainak szemléletes kereszt- és hosszmetszetévé is vált egyúttal. Elhagyva a barokk és rokokó csillogást, a fénnyel teli színeket, a koncert második részében a romantika nagy plénó-hangzásai szólaltak meg a szöllősi orgonán. Itt is a térségbeli párhuzamok érvényesültek, amennyiben a kor világszínvonala mellett ismét „szót kapott” a kor hazai romantikus orgonamuzsikája is. A fiatalon, alig 35 évesen elhunyt  elzászi származású francia orgonista-zeneszerző Léon Boëllmann (1862 – 1897) Gótikus szvittje, op. 25, mint azt már említettem, garantált sikerdarab az erre „utazóknak”. Minden bizonnyal nem ezért kapott helyet a műsorban az archaizáló harmóniafűzések tömbjeiről (ettől gótikus) méltán híres alkotás. Hanem talán inkább azért, mert kitűnően rímelt rá a következő darab: Rudolf Lassel (1861 – 1918) brassói és szebeni orgonista Fantasie über „Ein’ feste Burg ist unser Gott” (Erős vár a mi Istenünk) című alkotása. Boëllmann erdélyi kortársa nem marad alul az összehasonlításban, mint 200 évvel korábbi pályatársa. A koráldallamot hangzatosan felvezető, bemutató, majd a legegyszerűbb és visszafogottabb harmonizáláson keresztül a devóciós kicsengésig felmagasztosító mű: mestermunka. Az egész koncertsorozatból az egyik legszebb élményem. Mint ahogy az a devociós hangot továbbvivő záródarab is: Garai Zsolt saját szerzeménye: a The church’s one fundation (Az egyháznak egy fundamentuma) című korálpartita. A barokk műfaji sajátosságok szerint megalkotott mű a koráldallamot egyszerű harmonizálással bemutató szakasz után hat tömör, a koráldallam sorszerkezetét mindig megtartó variációból áll. Mindenik variáció egy-egy leleményes „stílusgyakorlat”. A bemutatás után az egyes szakaszok változékony stílusai mind jobban és jobban „rárakódnak” az alapdallamra, míg végül a zárószakaszban a basszusban megszólalva ad minden szónál hatásosabb zenei tanítást a címben foglaltakról. Garai nem honorálta ugyan ráadásdarabbal a lelkes visszázó tapsot, de az Emanuel Egyetem szép számban megjelent diákjai köszöntőénekkel kedveskedtek láthatóan kedvenc aznap éppen születésnapját ünneplő tanáruknak és a közönség meglepődött maradékának.

 

Schneider Arnold