Fogadalmi triduum zajlik a Szent László templomban

 

Fogadalmi triduumot tartanak a nagyvárad-újvárosi plébániatemplomban 2017. február 26-28. között. A lelkigyakorlatos szentmisék főcelebránsa és szónoka Bartal Károly Tamás ny. premontrei apát.

A 32 évig tartó török uralom alóli felszabadulás után, az 1693-ban újraalakított nagyváradi latin szertartású székeskáptalan fogadalmat tett, hogy hálaadásul és engesztelésül minden évben a farsangi időszak utolsó három napján szentségimádást és szentmisét tartanak a gróf Csáky Imre váradi bíboros, püspök (1702 – 1732) által felépített új székesegyházban, a mostani Szent László templomban. Ennek megfelelően tartják a fogadalmi triduumot idén is február 26-28. között a nagyvárad-újvárosi plébániatemplomban: 16.00 órakor szentségimádást, 17.00 órakor pedig szentmisét.

A vasárnap délután bemutatott első szentmise bevezetőjében Bartal Károly Tamás ny. premontrei apát megjegyezte: „félelemmel és remegő lélekkel” jött e történelmi helyre, az ősrégi templomba, Szent László városába, mert kicsinek érzi magát az itt hosszú évszázadokon keresztül történtek kontextusában.

Homíliájában az apát a múltból a jelenen keresztül a jövőbe tekintve kalauzolta hallgatóságát, miközben szembenézve a realitásokkal, reményét fejezte ki, hogy hittel és szeretettel, ezekre építve, jobb lesz nekünk.

Hangsúlyozta: Isten szemében mindannyian értékesek vagyunk, egytől egyig, napjainkban azonban krízis van, s a gazdasági válság gyökerei az erkölcsi világban vannak. Eltávolodtunk Istentől, önzőek és magukba zárkózottak az emberek, egyre gyakoribbak a feszültségek és az agresszivitás, jönnek az alkohol, a kábítószer és az egyéb élvezetek, és sajnos nem mondhatjuk el, hogy mi kívülállók vagyunk, mert nem élünk légüres térben. Aki mentőövet nyújthat, segíthet kimenekülni ebből a kilátástalan helyzetből, az csakis a Jóisten, hiszen ő a szeretet. Már Szent János apostol is leszögezte első levelében, hogy aki nem szeret, az nem ismeri Istent, és erről írt többször Szent Pál is. Arról, hogy a szeretet az az út, mely nélkül járni nem lehet, agapé, mely mindent felülír. Ha ugyanis Istenhez akarunk eljutni, feltétlenül kell egy út, és ez nem más, mint a szeretet, mely nélkül semmik vagyunk.

Az elhangzottakért Pék Sándor esperes-plébános mondott köszönetet. Böcskei László megyés püspök bejelentette: a héten Romában Ferenc pápa áldását kéri a jubileumi Szent László-évre. Az ünnepség méltóságához a Kribus Mónika kántor-karnagy által vezényelt Halmos László kórus is hozzájárult.

 

Forrás: erdon.ro