Egyházmegyei Zarándoklati Nap 2016

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség zarándoklatra hívja az egyházmegye  híveit és papjait 2016. április 24-én, Húsvét 5. Vasárnapján, hiszen a helyi hagyomány szerint ezen a napon az egyházmegye alapítóját, Szent László királyt ünnepeljük.

Egyházmegyénknek, városunknak nagy szüksége van az ilyen alkalmakra, amikor zarándok közösségeink, papok és hívek közösen újra elkötelezik magukat Szent László király példájának követésére: a keresztény értékek megvallása, az Istenbe vetett hit megőrzése mellett.

Egyházmegyénk ezen jeles ünnepének programja 10.00 órakor kezdődik a zarándokok fogadásával és az ünnepi ráhangolódással. A főpapi szentmise 11.00 órakor kezdődik, amelyre az egyházmegye papsága, szerzetessége és hívei mellett a szomszédos egyházmegyékből is érkeznek vendégek.

A szentmise után Szent László ereklyéjével végzett hagyományos körmeneten nyilvánosan is megvalljuk hitünket. Egyházmegyénk védőszentjének és városunk alapítójának ünnepén nagy szeretettel várjuk kedves híveinket és mindazokat, akik égi közbenjárónk pártfogását kérik.

A zarándoklat alkalmával szervezett pénzbeli gyűjtést Ferenc pápa kérésére a kárpátaljai híveknek fogjuk eljuttatni.