Családos találkozó Érszalacson - beszámoló

 

2014 május 10-én, a Bihar megyei Érszalacs községben családos találkozót szerveztek. A plébános Pitó Lajos atya és hívei nagy szeretettel fogadták a környező településekről érkező családosokat és plébánosaikat. Külön öröm volt, hogy egyházmegyénk főpásztora Böcskei László püspök atya is megtisztelte jelenlétével a családosokat.

A meghívott előadó és lelki vezető Ft. Dr. Vik János, a Babes – Bolyai tudományegyetem teológiai fakultásának professzora volt, aki a „Konfliktuskezelés a családban” témában tartott két előadást a résztvevőknek. Előadásának első részét ezzel a gondolattal kezdte: „Ha boldogok akarunk lenni, ne kössünk házasságot, csak akkor kössünk házasságot, ha a másikat akarjuk boldoggá tenni.” Majd kifejtette, hogy minden ember érték és minden helyzetben igent kell mondani egymásra. Előadása második részében a közös „csúcsélmények” fontosságát emelte ki, amikor annak örülünk, hogy közös célokat és eredményeket érünk el. Viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy nem maradhatunk mindig a csúcson, hiszen az onnan való leereszkedésnek is van értelme. Ha van együttműködés és a célokat is közösen határozzuk meg, akkor a felfelé vezető úton nem járunk üres csomaggal, hiszen örülünk annak ami van és amit közösen érünk el.

Az előadások között kávészünettel, valamint a második előadás után finom ebéddel kedveskedtek a házigazdák. Ezt követően kiscsoportos beszélgetésekben a családoknak lehetőségük nyílt az előadó által megfogalmazott kérdések mentén konfliktusokról, csúcsélményekről és Ferenc pápa családosoknak szóló Twitter üzenetéről beszélgetni, majd beszélgetésük eredményét közös plénumon mutathatták be. A nap szentmisével zárult.

Köszönjük ezt a szép napot a szalacsiaknak és plébánosuknak, minden családos nevében!

 

 

Kovács Rita és Kovács Tibor

tasnádi család

 

KÉPSOROZAT