Vakációs bibliahetet tartottak diákoknak Margittán

 

Második alkalommal vették részt a margittai diákok vakációs Bibliahéten 2016. augusztus 9-13. között. Noha az idei ilyen típusú foglalkozás már a második volt, mégis különlegesebbnek mondható az előzőnél. Ez volt az első alkalom, amikor a gyerekek birtokba vehették az Árpád-házi Szent Margit templom melletti Ifjúsági Központot.

A hét, amelynek tevékenységeit Vakon Orsolya hitoktató vezette, közös imával kezdődött, Májernyik Mihály esperes-plébános jelenlétével, aki köszöntötte a fiatalokat, arra kérve őket, hogy töltsék meg élettel az új épületet, amely a fiataloknak készült. Végül a plébános meg is áldotta az új központot erre a használatra, az ünnepélyes áldásra egy későbbi időpontban kerül majd sor.

A hét folyamán a gyerekek bibliai történeteken keresztül ismerkedtek meg Istennek az emberek iránt tanúsított szeretetéről, megtanulva a hét mottóját is:” Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,16)

Nemcsak ezt az idézetet tanulhatták meg a gyerekek, hanem azt is, hogy engedelmesnek kell lenniük, gyakorolniuk kell a megbocsátást, feladatuk, hogy vigyék el világba az isteni szeretet, akár úgy, hogy rámosolyognak társaikra, kedvesek velük, vagy elmondanak egy imát értük. A szeretetet sokféleképpen lehet mások felé kimutatni.

A foglalkozások mellett lehetőségük volt a gyerekeknek játszani, táncolni, különböző kézműves foglalkozásokat végezni.

Szombaton, a vakációs Bibliahét végén plébánosukkal közösen hálaadó szentmisén vettek részt a jelenlévők, megköszönve Istennek a tartalmas napokat, mindazon személyek segítségét és támogatását, akik lehetővé és szebbé tették a hetet. A hálaadó szentmise legszebb pillanata az volt, amikor az egyetemes könyörgések alatt, a bátor vállalkozók saját szavaikkal mondtak köszönetet, adtak hálát mindazért, amit kaptak, ugyanakkor kifejtették, hogy várják a következő Bibliahetet.

 

Lázár Tamás