Beszámoló - papok szüleinek találkozója

 

 

Add nekem fiadat, akit szeretsz! – Ter 22,2

A bibliai történetek talán legdrámaibb jelenetei közé tartozik az agg Ábrahám párbeszéde az Úrral, amikor a hit próbáját kiálló pátriárkának még egy utolsó bizonyítékot kell adnia hűségéről: az utódlás egyetlen biztosítékát kell oltárra helyeznie, egyszülött fiát, ĺzsákot. Hasonló szorongó érzéssel tördelték tenyerüket azok a szülők is, akiknek gyermeke – ki félénken, ki bátran – bejelentette, hogy az Úrnak szenteli életét. Hátha meggondolja magát? Hátha történik még addig valami? – fogalmazódtak meg némán az anyai és az apai lélek mélyén az utolsó reményt jelentő kérdések.

Minden papszülő élete egy egyedi sorstörténet, mely az Isten és az ember kapcsolatának olyan oldalát mutatja be, melyről csak ők, a főszereplők tudnak hiteles képet festeni. A papság és a papi élet szépségének és fontosságának hangsúlyozásakor, – érthető módon is talán – háttérbe szorul a szülő szerepe, aki legalább olyan szerepet játszott a papi élet kibontakozásában, mint maga a pap. Az ábrahámi próbatétel számtalanszor megismétlődött az üdvösségtörténet folyamán azzal a lényeges különbséggel hogy az Úr nem minden esetben elégedett meg az áldozathozó készségével, hanem elfogadta, sőt magához rendelte a gyermeket.

A szolgálati papság Krisztus-követése olyan ábrahámi lelkületet követel meg a pap-szülőktől, ami a hősiesség legemberibb rétegeibe hatol be. Miközben a pap és a szerzetes áldozatkészségét, Isten és az emberekért vállalt szolgálatát az egekig magasztaljuk, elfelejtjük vagy legalábbis háttérbe taszítjuk a szülők kényszerű beleegyezését. Pedig milyen dédelgetett álmokat szőttek a gyerekszoba bölcsői fölött, vagy később az iskolaévek alatt serdülő ifjaikról?! Mennyire más pályát láttak lelki szemük előtt gyermekeik számára?!

A papszülők eme szerepére akarta a figyelmet felhívni Exc. Böcskei László megyéspüspök azon a rendezvényen, melyre egyházmegyés papjainak szüleit hívta meg 2012. május 23-án a Püspöki Palota Dísztermébe. A találkozó kulturális részét a Szent László Iskola diákjai valamint a Nagyváradi Filharmónia tagjai nyújtották mintegy ajándékot papjaink szüleinek. A több mint 30 résztvevő legidősebb tagja a 85. életévét taposó Gyenge Gábor, a szalontai plébános édesapja volt. A jeruzsálemi templom lépcsőjénél a szegény özvegyasszony két fillért dobott a perselybe, mindenét, amije csak volt – sok szülő még ennél is többet adakozott, volt aki egyszülöttét ajánlotta fel az Úrnak.

A találkozón Böcskei László püspök úr köszöntötte az egybegyűlteket felidévzve a tizenkétéves Jézus történetét, aki szülei kérdésére ezt válaszolta: „Hát nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” (Lk 2,49). Ezzel a ténnyel kellet a szülők is szembesüljenek, amikor gyermekük Isten útjára léptek, és lassan-lassan eltávolodtak a szülői háztól. Popa Emília könnyes szemekkel mesélte, mekkora fájdalmat jelentett neki, amikor élsportoló fia a sportvilág küszöbén lépett vissza karrierjétől. Nehezen felmérhető, kire milyen jövő várhatott volna, ha nem Isten hívását követi, amint azt is a titok leple fedi, kire mi vár még. A talán legtávolabbról (Szilágycsehből) érkezett Vakon Gizella az út fáradalmait is felvállalva örömmel érkezett a találkozóra, amelyen mindenki jól érezte magát, hiszen tartalmas programmal készültek a szervezők. Székely Györgyi Érmihályfalváról üdvözölte ezt az örömtlei kezdeményezést, amelynek révén még közelebb kerülnek a családok egymáshoz.

Most amikor a paphiány szerte a világon gondot jelent, minden hivatáscsírára fokozottabban odafigyel az egyház. Ilyenkor még inkább felértékelődik a szolgálatban levő papok szerepe is, és velük együtt szüleik közreműködése is jobban előtérbe kerül. Kovács Margit Kárásztelekről megköszönte a püspök úrnak a figyelmességet, hogy nem feledkezett meg a gyermeküket papnak ajándékozó szülőkről. A Margittáról érkezett Kuglis Gizella mindamellett, hogy megtiszteltetésnek érezte a meghívást, örömmel találkozott más papi szülőkkel is, és reméli a kezdeményezésnek folytatása is lesz. Pék Sándor megfogalmazásában a családról csak elérzékenyülten lehet beszélni, különösen akkor, ha a gyermek a papi pályát választja.

A szeretetvendégség mellett kötetlen beszélgetés alakult ki püspök és szülők, szülők és szülők között megosztva mindazt a közös néha kellemes, néha bizony terhes élményt, mely a szülőtől elválasztott gyermek hiánya okozott. Legyen megerősítés mindannyiuk számára a jézusi ígéret, miszerint „aki nevemért elhagyja apját, anyját, testvéreit, nővéreit, ... százannyit kap, s az örök élet lesz az öröksége.” (Mt 19,29).

 

Dr. Kovács F. Zsolt, irodaigazgató