Beszámoló a tasnádi ifjúsági találkozóról

 

Augusztus 31-én Tasnádon megszervezték az esperes-kerületi ifjúsági találkozót! Ebbe mi kispapok is bekapcsolódtunk. A találkozó témája a "Család" volt, ezzel is kapcsolódva a Család évéhez!


Az előadók, a Szatmári házaspár beszámolt nagyon személyes hangnemben saját életükről, megismerkedésükről, házasság előtti kapcsolatukról és persze az elmúlt 26 évről, amelyet az Istennel együtt próbáltak leélni. Beszéltek bizonyos jelekről, amelyből következtetni lehet arra, hogy épp az az igazi, aki jelen pillanatban mellettük van. Ez különösen tetszett nekem, hiszen beszélgetve több fiatallal feltevődik a kérdés, hogy honnan tudhatom, hogy az az Igazi, akivel éppen együtt járok! A Szatmári család abban erősített meg bennünket, hogy figyeljünk a jelekre, melyek Istentől jönnek, hiszen Ő az, aki irányítja életünket!

 

A finom ebéd után a délután a családok meglátogatásával folytatódott, akik szintén próbáltak őszintén és nyitottan betekintést engedni saját életükbe. Az aktuális kérdések újra előtérbe kerültek: nemiség, próbaházasság, meddig várni, stb.


Visszatértünk a találkozó helyszínére, ahol a plénum következett, melyen minden csoport beszámolt a tapasztalt dolgokról és bemutatták a családok által készített címereket és jelmondatot, amelyet választottak. Ezek után a szentmise következett, mely megkoronázta napunkat. A szentbeszédben a vendég atya a tisztaságról, a házasság értékéről beszélt. A búcsúzás a mosoly, a kedves emlékek a kacagások hangulatában történt!



Személyesen én nagyon sokat kaptam ebből találkozóból. Elsősorban annak örültem, hogy fiataljaink igenis érdekeltek ebben a témában s bármennyire a világ mást diktál próbálnak Istennek megfelelően élni. Ismerve a tasnádiak előkészületi munkáját, nagyon örültem neki, mert fantasztikusan tudtak együtt dolgozni, ami az eredményen is látszott. És mindamellett hogy ifjúsági találkozó volt, a családok is jelen voltak és kivették részüket a munkából. Mindezekért Istennek hála és a tasnádiaknak pedig elismerés.
 

Tóth Attila Levente, diakónus