Beszámoló - CSIT 2010

Képgaléria

Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, ismertelek, és mielőtt kijöttél anyád méhéből, megszenteltelek.” (Jer.1,5) Ez volt a mottója az idei Csitnek, mely immár a harmincnegyedik alkalom, hogy augusztus utolsó hétvégéjén nemcsak romániai katolikus fiatalok találkoznak a Csíksomlyói Áldott Szűzanya lábainál, hogy együtt tegyenek tanuságot az Ő szent Fia s a mi Urunk Jézus Krszitus mellett.

Pénteken, hajnalhasadtakor több autóval s mégtöbb lelkesedéssel és izgalommal elindultunk Nagyváradról, de előző nap már a tasnádi fiatalok ott voltak a Csíki fenyvesek tövében s ott várták, hogy találkozhassanak ismert és új arcokkal, más fiatalokkal és mindenek felett az Úrral. Azzal az Úrral akartak találkozni, akartunk találkozni, aki mielőtt megformált bennünket, már ismert bennünket. A házigazda atya, Ft. Kovács Attila, felcsíki kerületi ifjúsági lelkész, Csíksomlyó plébánosa volt az, aki ezt a mottót adta a találkozónak s egy nagyon találó magyarázatot adott rá, miért pont ez a mottó s mit jelentenek neki ezek a szavak. Mielőtt megfogandtunk és megszülettünk volna a szüleink akartak egy gyermeket, egy fiút vayg egy kislányt, de az Úr minket akart, hisz Ő az, aki már akkor ismert bennünket és meg is szentelt. Mit jelent az, hogy megszenteltnek lenni? Megszenteltnek lenni, azaz Isten tetszése szerint élni, úgy, hogy Ő kedvét lelje bennünk. S mivel Ő hamarabb ismert bennünket, mint akár mi saját magunkat, ezért ugyancsak Ő az, aki megteszi felénk az első lépést, Ő az aki keres minekt, ahogy a találkozó előadója, Ft. Vakon Zsolt püspöki titkár is mondta szombati előadásában, Jézus minden követ megmozgat, hogy megkeressen minket, hogy megérinthessen bennünket. Maga az Isten keresi az embert, maga az Isten az, aki keres bennünket! Az első előadásnak ez volt az eslő gondolata: keresés. Isten keres bennünket, de nekünk vannak korlátaink, kudarcaink. Talán a leggyakrabban a félelem, a félelmeink azok, amik megakadályoznak bennünket, hogy találkozhassunk az Úrral, hogy Őt kövessük, hogy életünket rábizzuk. Ahogy Péter elindult Jézus felé a vizen, úgy mi is elindultunk, hisz nem véletlen, hogy ezen a hétvégén elmentünk, hogy Vele találkozhassunk, de amikor levesszük a tekintetünket, amikor lankad a Jézusra való figyelés, akkor megingat bennünket a szél és a hullámok s Péterhez hasonlóan süllyedni kezdünk, de akkor sincs még minden veszve, hisz Jésus itt van, mindig jelen van számunkra, hogy segítő kezét nyújtsa felénk, csak kérnünk kell, csak felé kell fordulnunk, hinnünk kell benne. S ez az a hit, amit tovább is kell adnunk, nem csak megunknak megtartani, hanem a Tőle kapott képességeinket keresztül tovább adni, átadni másoknak örömmel. Lássák rajtunk, keresztény fiatalokon, hogy szeretettel vagyunk egymás és mások iránt és kereszténységünket, megváltottságunkat és megszenteltségünket örömmel sugározzuk és tovább adjuk. Ahogy Hamvas Béla írja, „a fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle”! S nekünk megszentelt keresztényeknek küldetésünk van s ezt a küldetést egyedül nem lehet megélni, a szeretetet egyedül nem lehet élni, ahogy ez szinte mindegyik kiscsoportos beszélgetésben is elhangzott. Szükség van a közösségre, arra, hogy együtt haladjunk a Jézushoz vezető úton, hisz mindannyiunkra szükség van,  ki van jelölve a helyünk, helyünk a világban, az egyházban, a családban.

 

”Azért van síró, hogy vigasztald,

és éhező, hogy teríts asztalt.

Azért van seb, hogy bekösse kezed.

Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.

Azért van annyi árva, üldözött,

hogy oltalmat leljen karod között.

Azért roskadnak más vállai,

hogy terhüket te segítsd hordani.

Az irgalmat kinek fakasztják,

s mélység felett van csak magasság.

Ha más gyötrődik, vérzik, szenved,

azért van, hogy te megmutathasd:

mennyi szeretet van benned.”

(Bódás János: Ki van jelölve a helyed)

 

Mi az, ami szinte minden fiatal ajkán megfogalmazódott ezen a találkozón? Talán az, hogy fontos, hogy megtapasztaljuk, hogy nem vagyunk egyedül ezen az úton, hogy sokan vagyunk s persze nem csak fiatalok, akiknek fontos az Evangélium, Jézus örömhíre, fontos, hogy Istennek kedves, megszentelt életet éljünk! Ezért próbáljuk életünk nyílvesszejét Jézus felé irányítani, tekintetünket Rászögezni, s ha így már megvan a cél, akkor már úton is vagyunk. Úton Jézus felé, úton, hogy valóban a Föld sója és a világ világossága lehessünk, akik bátrak és tiszták és örvendve szeretik egymást és az Urat, aki soha el nem hagy minket, „És íme, én vletek vagyok minden nap a világ végéig”(Mt.28.20)! Ámen.