Áldozócsütörtök – Urunk Mennybemenetelének ünnepe

2013. május 9-én, negyven nappal Húsvét után a katolikus egyház Urunk Mennybemenetelét ünnepli.

Áldozócsütörtökegyike az Egyház legrégibb ünnepeinek, amit bizonyítanak a reánk maradt homiliák, melyeket az egyházatyák (Eusebius, Nyssai Szent Gergely, Szent Ágoston) ezen az ünnepen tartottak. Minthogy a húsvéti gyertya a feltámadt Krisztust jelképezi, azért azt az ünnep nagymiséjének evangéliuma után eloltják, a feltámadt Krisztus szobrát pedig elviszik a szentélyből. Urunk mennybemenetelének valósága a katolikus vallás egyik alapigazsága, mely szerint Jézus Krisztus „fölment a mennybe, ott ül az Atyának jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat“.

Ezen az ünnepen a nagyváradi Székesegyházban vasárnapi program szerint lesznek a szentmisék, a püspöki hivatalban pedig munkaszüneti napot tartanak.