Jótékonysági Adventi Vásár

 

Az elmúlt esztendőben megtapasztalt siker után, 2015. december 5-én, szombaton, 15.00 órától, a Nagyváradi Római Katolikus Székesegyház előtti téren újra megnyitja kapuit a Jótékonysági Adventi Vásár. Változatos vásári kínálattal, finom házi készítésű karácsonyi süteményekkel, díszekkel, lélekemelő adventi és karácsonyi muzsikával, kézműves foglalkozásokkal várjuk a családokat, gyermekeket, szülőket, nagyszülőket, fiatalokat és időseket. Ha jók leszünk, talán Szent Miklós is ellátogat hozzánk, megajándékoz minket. A vásár főszervezője a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség. Közreműködnek az „Élet autizmussal” Egyesület, az Egyházmegyei Zeneközpont, a Nagyváradi Szent László Római Katolikus Líceum, a Caritas Catolica, az Egyházmegyei Ifjúsági Központ, az Egyházmegyei Laikusképző Központ önkéntesei, a ferences és vincés szerzetesek. Egy igazán adventi hangulatú, Karácsonyt megidéző délutánra hívunk meg mindenkit, nemzetiségi, felekezeti hovátartozástól függetlenül.
A felkínált termékeket, finomságokat adomány ellenében lehet elvinni. Az begyűlt összegeket jótékonysági célra fordítjuk, mégpedig a Caritas házibeteg gondozó programjában részesülő, szükséget szenvedő személyekhez juttatjuk el. Az idén 25. évfordulóját ünneplő egyházmegyei Caritas sok ágybanfekvő betegnek biztosít egészségügyi ellátást, gyógytornát, gyógyszert, kötszert. Ezt a szolgálatot hetente több alkalommal szakemberek végzik az egyházmegye több pontján: Nagyváradon, Nagyszalontán, Tasnádon, Tasnádszántón, Margittán.
A vásár 19.00 órakor szabadtéri gyertyagyújtással ér véget: a második gyertya lángja lobban fel a székesegyház előtti téren felállított óriáskoszorún. A rendezvény ideje alatt meleg teát kínálnak a Caritas munkatársai.